.png)
„Egy ilyen semmi kis élősködő mekkora felfordulást tud okozni!” Ez a mondat az idén 86. évét betöltő Anyukámtól való. A mostani zűrzavaros hetekben ő az én legfőbb példaképem. A nyugalma, a józansága utánozhatatlan. Ha kérdem, hogyan képes rá, hogyan tud ennyire higgadt maradni, csak annyit mond: ”Fiam, láttam én már ennél cifrább dolgokat is…!”
Valóban látott. Látott háborút, szenvedést, átélt gyászt, csontig hatolóan fájó veszteségeket. Mégis Anyu utánozhatatlan, józan paraszti esze, akármi is történt, mindig a helyén volt. Emlékszem a 2008-as gazdasági megbicsaklás idején mennyit zsörtölődött azon, hogy jóléti világunk átmeneti megingását mi „válságnak” nevezzük. Tudom, sokaknak nem volt ez sem átmenti, sem könnyű… Amit azonban ő mesélt azokban a napokban, mélyen belém ivódott, egy életre szóló üzenetként.
„Tudod, fiam” – kezdi Anyukám, mert ő mindenkit így szólít meg, hogy „fiam”. Ha férfi, ha nő, ha kicsi, ha nagy. Szóval: „Tudod, fiam, 11 éves voltam, mikor a háború véget ért. Tavaszra érkezett el hozzánk a béke, a tavaszi munkák idejére. Nem maradt semmink. Nagyapáddal ketten mentünk ki szántani, hogy őszre legyen kenyerünk. Ő fogta az ekeszarvát, én meg a lovat vezettem. A mellettünk lévő parcellában Jani sógor szántott velemkorú fiával. Átkiált hozzánk Jani sógor: - Józsi, nektek mennyi van? - Három – válaszolta apám. - Nekünk öt. Gyere, egyet megfelezünk. Nálunk három, náluk öt. Görhe, kukoricalepény. Alig valamivel ízletesebb, mintha sóderből sütnél pogácsát - de legalább tápláló. Három görhénk volt egy napra. Ez volt az egész napi eleségünk, azzal szántottunk. Nekik öt volt, csak egy kicsivel több, de azt is megosztották velünk. Tudod fiam, az nélkülözés volt. De azt is megcsináltuk. Amikor meg felmegyek hozzátok Pestre, azt látom, hogy csilivili autóval tele az út. Minden autóban egy ember ül, az is mobiltelefonál. Hát ezt nevezitek ti válságnak?! Látod, ilyen nem lesz velem. Ha nekem egy napra három görhénél több jut, akkor én már nem nélkülözök”.
És valóban így van. Nem nélkülözik, kicsi nyugdíjából él, mint a királynék. 92 éves barátnőjével kiülnek a kisváros főterére, és kakaóscsomót esznek. Meg házi főzésű kávét isznak hozzá, mert: „ki ad azért a vacak automatás kávéért annyi pénzt, mikor rendeset is hozhatunk magunkkal…”
Anyunak elképesztő dolgai vannak most is. A járványveszély miatt persze most a „kakaóscsomózások” elmaradnak, de a józan ítélőképessége nem hagyja el. Előszedte a régi kendőit, magas hőfokon kimosta, alaposan átvasalta, ezzel fertőtlenítette. Vittem ugyan neki sebészi maszkot, de azt eltette „nehezebb napokra”. „Lehet, hogy a kendőm nem sebészi maszk” - magyarázza – „de ha kivasalom, meg naponta mosom, vasalom újra, akkor véd. Meg hozzá a többi: mosom a kezem, naponta felmosok, lemosom a kilincseket hipós vízzel. Hagyjál engem azokkal a flancos fertőtlenítőkkel! Bemondta a tévé, 1%-os hipós oldat elpusztítja ezt a férget. Az 1% pont egy kupak 1 liter vízbe. Utána szellőztetés – meg szellőztetés óránként. Olyan ez, mint a fogamzásgátlás. Minél több dolgot kombinálsz, annál biztosabb.”
Anyu a gumikesztyűt is megoldja: hipós vízzel kimosta az összegyűjtött nejlonzacskóit, azt húzza a kezére, mikor a postástól átveszi a nyugdíját. (Nem, ő nem dobja ki a zacskókat. Összegyűjti, hasznosítja így-úgy újra. Szemetes vödröt bélel ki vele, abba gyűjti szétválogatva a szelektívbe szánt hulladékot…Nem azért, mert bárki ezt mondta neki. Azért, mert így él benne: nem fecsérlünk el semmit.)
De még a házikészítésű gumikesztyűt is felül tudja múlni. A minap a „beadok- átveszek” csatornán, amire az érintkezéseink leszűkültek ezekben a hetekben, egy befőttesüveg érkezett hozzám. Tele valami gyanús állagú és irdatlan szagú kotyvalékkal. Mellé az utasítás: „naponta 2x1 teáskanállal pirítósra kenve fogyasztani – menekül tőle a vírus.” Hát… abban egészen biztos vagyok, hogy ettől menekül 😊… Menekülnék én is, de minden este jön a beszámoltatás, hogy elfogyott-e belőle az aznapi adag. Mese nincs, esszük! És tényleg, vírus sincs… eddig.
Néha pörölök vele – de tudom, hiába - néha nevetek… De legfőképpen tartom a reményt, úgy ahogy ő teszi: szikáran, kikezdhetetlen életszeretettel. Na jó, részemről egy csipetnyi szentimentalizmussal. Elképzelem, ahogy újra nyár van. Ott ülök én is a hölgyekkel a város főterén, kakaóscsomót eszünk, igazi otthon főzött kávét iszunk, boldogan… az idők végezetéig.
Aki szívesen kipróbálná a házi „vírusirtót”:
(Forrás: Bozsik Gazda, Kossuth Rádió)
Hozzávalók:
100 gramm fokhagyma (kb. 2 fej)
100 gramm vöröshagyma (kb. két nagy fej)
100 gramm méz (kb. egy evőkanál)
100 gramm citrom (kb. 1 nagy darab)
A hagymát, citromot meghámozzuk, apró darabokra vágjuk, majd a mézzel együtt turmixgépben pépesítjük. A megadott mennyiség egy jó nagy adag, a feléből is készíthető!
A blogban felhasznált fotó illusztráció, nem a megírt személyeket ábrázolja. Photo by Chris Kimber , licence: (CC BY-NC-ND 2.0)