Fokhagymás lángos – avagy a vidéki ember dicsérete

„Vidéki ember”. Lehet, hogy túlzó általánosítás, számomra mégis létezik ez a fogalom. Ahogy a „vidéki élet” is. Tele meglepetéssel, emberséggel, derűvel - erre volt példa a legutóbbi kirándulásunk is.

A hosszú bezártság után múlt hét végén nekiindultunk újra mátrai túránknak. Kisiskolásként a „kötelező” hétvégi túrákkal kezdődött, mára szenvedéllyé mélyült számomra a természetjárás – ma már férjemmel közösen. Tudatos, szinte elengedhetetlen feltöltődés a mindennapjaimhoz. Egy egész nap az erdőben… Fák, virágok, madarak, bogarak - az erdei barangolás betölti a lelket, és kellemesen megmozgatja a testet… Lángos! - ötlik eszembe. Milyen jól esne most is, ahogy a túrák után mindig.

A férjem is lelkes, néhány lankás forduló után már ott is állunk a sorban a lángosos bódé előtt. Igen ám, de hiányzik a pénztárca! Egyből beugrik a kép: a DM-ben hagytam, amikor reggel beszaladtam papír zsebkendőért. De az már órákkal ezelőtt volt! Megpróbáljuk mégis, hátha megtalálták és eltették? Visszamenjünk? Autóval alig több mint 20 perc odáig az út…

A DM pénztárosa integetve fogad: igen, jöjjek, jöjjek, emlékszik, itt marad a fekete bőrtárca! Azóta őrzi, már aggódott, hogy nem jövök vissza érte a műszakváltásig. Átadta volna a váltótársának, de nyugodtabb így.

„Látod?”- fordulok a férjemhez. „Ez a vidéki ember. Ez a vidéki mentalitás!”

Ő persze csak nevet, mint mindig. Szerinte idealizáltak az elképzeléseimen, hiszen: ”rendes emberek mindenhol vannak, a nagyvárosokban is”. Igen, ezzel egyet kell értenem, de mégis!

Azokban, akik egy békés kisváros, falu tempójához szoktak, számomra van valami utánozhatatlan nyugalom, jó szándék. Valami mindig ráérős természetesség, a világlátás valamiféle könnyedsége… és nem kellett sokáig várnom, hogy ez a meggyőződésem újra bebizonyosodjék.

Visszatértünk ugyanis eredeti tervünkhöz, a frissen sült lángoshoz: ismét a lángosos bódé előtt állunk, most már a visszaszerzett pénztárcával. Előttünk egy középkorú, pirospozsgás vadász. Nevetőráncokkal teli arca most gondterhelt, hosszasan tanulmányozza a kínálatot:

- sima lángos

- fokhagymás lángos

- sajtos-tejfölös lángos

Fejét vakarja, töpreng… aztán egy pillanat alatt sutba dobja a bonyolult döntés feszültségének összes terhét, arcán felragyog a zavartalan derű, és rendel:

„Akkor én három fokhagymás lángost kérek. Abból kettőn legyen sajt és tejföl is, a harmadikra pedig nem kérek fokhagymát!”

Hát hiába, imádom a vidéki embert! 😊

Photo by Anna Utochkina on Unsplash