Éjszaka

Különösen hideg ma az éjjel. Egészen közel húzódom a tűzhöz, és reménykedem, hogy az el-elerőtlenedő láng kitart reggelig. Odanyújtom fölé a kezem, a szemem lehunyom. Azt képzelem, hogy a meleg végig járja a testem, egészen az elgémberedett lábujjaimig, amik néha úgy fáznak, hogy fáj. Pedig nekem szerencsém van, mert Nagyapa megtanított, hogy a bocskorom hogy tömjem ki jó szorosan szalmával. Szalmát is adott bőven. Kicsit szúr, de a hidegben segít. Van még néhány szál rőzsénk, napközben szedtem, amit a pusztában idesodort a szél. Van szárított ganéj is még, Nagyapa egész nyáron gyűjtögette, szárítgatta: „Jól jön ez majd még hideg éjszakákon”.

A pásztorokkal együtt ülök a tábortűz mellett. Sok éve már, hogy magával hordoz az Öreg. Hogy kitanítson, jó pásztorrá neveljen engem is, mint itt körülöttem mindenkit. Az ő keze alatt bojtárkodott ez a sok pásztor. Nagyapa nagyon magas kort ért meg, már ötvenedik esztendejét tapossa, tisztelik is érte a férfiak… A sok szikár, fáradt, éjszakai fagyban, tikkasztó nappali hőségben elnyűtt ember – de a lelkükben, tudom, mindegyikük ugyanaz a csodaváró kamasz, mint én.

Most is mesélnek, mint annyi fagyos éjszakán… Angyalokról, meg az Istenemberről, aki lejön majd közénk… megváltást hoz ebben a cudar hidegben, ami ránk is férne, a jószágnak is kellene egy új akol… azt mondják, eljön az az idő, hogy nem csak az állatoknak építünk fedelet, hanem mi is nagy házakba költözünk, ott soha többé nem fázunk. Néha elgondolom, hogy mi lenne, ha valóra válna a mese… olyan sok butaságot mesélnek a pásztorok…

Állítólag egyszer itt járt egy messzi földről jött jövőbelátó.

Azt mondta, sok-sok év múlva nem gyalogolunk többé mérföldeket fagyos mezőkön, hanem vaslovak húzta kocsin száguldunk majd. Egy furcsa kis dobozzal annyiszor beszélünk egymással, ahányszor csak akarunk. Bemegyünk egy nagy épületbe, ami tele lesz rakva mindenféle étellel, csak el kell venni… Elgondolom, milyen boldogok lesznek azok az emberek ott a jövőben! Naphosszat csak énekelnek meg táncolnak, egymást ölelgetik és csókolgatják, és nem győznek hálálkodni, hogy ilyen jó világba születtek. Az biztos, hogy akkor nem lesz vita, meg háború… Ki az, aki megrontaná a világot, amikor minden nap tele van a hasa?! Azt mondják, eljön az idő, amikor természetes lesz, hogy ágyban alszunk, reggelre forró kávét iszunk… hiába próbálom, ezt nem tudom elképzelni… minden nap jóllakottan?!

De szeretem, mikor a pásztorok erről mesélnek. Szeretek rágondolni azokra az emberekre, hálát adnak majd minden nap az isteneknek, hogy ilyen jó soruk van… Vajon lesz még akkor valaki, aki emlékezik ránk is?

Azt mondják, lehet, hogy ez az éjszaka, amikor megszületik az Istenember… apró, nyivákoló csecsemő, mint Mirjam húgom, akit annyit dajkáltam…

jaj, csak ne legyen semmi baj… Azon az öt évvel ezelőtti éjszakán, mikor ő jött a világra, ugyanilyen átkozott hideg volt. Ahogy Mirjam kibújt, Anyánkat elvitték az Angyalok. Nagyapát akkor láttam sírni először. Nagyon megijesztett, de azt mondta, ne féljek, mert tudja, hogy a lányának jobb lesz odafenn, ott nincs nélkülözés.

Arról is mesélnek a pásztorok, hogy ha megszületik a Megváltónk, akkor mindenki kérhet valami ajándékot ezen az éjszakán. Bármit! El–elálmodozom róla… Kérnék egy nagy vekni frissen sült kenyeret. Abból mind jól laknánk. A felét elvinném Juszuf bátyámékhoz, a két vasgyúró, mindig éhes unokaöcsémnek. Két testvérüket vitte el a nélkülözés, nem volt az anyjuknak teje. De ők erős kis legények, megmaradnak… a mindig szomorú szemű bátyám arca felragyog, ha rájuk néz. Olyankor az én szívembe is öröm költözik... Ha egy jó nagy darabot elcserélnék egy köcsög tejért, még akkor is maradna elég, és mindenki húzna egyet a kancsóból a friss cipóhoz… az lenne ám a szép világ…

Azt mondják, különös jelek vannak ma az égen.

Furcsa népek járnak az úton. Néhány társunk három tudós emberrel találkozott, nagy, púpos lovakon utaztak, gazdagon megrakva, mint a királyok. Az egyiknek olyan fekete volt az arca, mintha korommal kenték volna be - egy kisdedet kerestek.

Azt mondják, ma valóra válhat a csoda.

Hetek óta nagy mozgás van az utakon, népszámlálásra gyűlnek a városiak. Láttam őket, volt közöttük egy szelíd tekintetű ács, a várandós feleségét vitte szamárháton. Utolsóidős volt a fiatalasszony, talán találtak még szállást maguknak…

Azt mondják, ha megszületik a Megváltó, csodákat tesz, betegeket gyógyít, holtakat támaszt fel. Aztán meg keresztre feszítik. Én leszek az egyik, aki a nevét kiáltom, mikor a tömeg halált kér rá… Ilyen képtelen mesét!!! Én megkeresném az Istenembert, és a szolgálatába szegődnék, már ha egy ilyen egyszerű lelket magához venne. Pedig jól járna velem, megfejném a kecskéket, megraknám a tüzet, gyűjtenék szalmát bőven az ő sarujába is…

Soha ilyen fénnyel nem ragyogott még a pásztorok vezércsillaga. Fényes, tiszta az ég. Karnyújtásnyira van a végtelen. Ha nagyon figyelek, az angyali trombitaszót is hallom a messzeségben.

Az év leghosszabb éjszakája. Nagyapa megmutatta a csillagokban: bármi történik, akárhogy didereg a lélek, ezen az éjszakán diadalmaskodik a Fény.

Végtelen, fenséges Éj. Amikor a Fény átveszi a hatalmat a Sötétség erői felett.

Igen. Ez a csodák éjszakája. Ma minden megtörténhet.