Az egészség megőrzésének ősi titka – avagy józan ész díszdobozban

Mi a hosszú, boldog élet titka? Hogyan őrizhetjük meg testünk - lelkünk egészségét? A kérdésre emberemlékezet óta kutatjuk a válaszokat. Szofival is ez a veretes téma került elő legutóbbi beszélgetésünkön. 

Ha ránézel – bájos, negyvenes hölgy, két vasgyúró kiskamasz anyukája –, meg se fordulna a fejedben, milyen komoly szorongásokkal küzd. Szofi vidám, kedves és mosolygós, az élete rendben van,  minden orvosi lelete negatív, mégis - szó szerint – halálos rettegésben telnek a napjai. Ma azonban, már ahogy belép, látszik, valami megváltozott. Derűsebb, kisimultabb, mint az elmúlt hetekben bármikor. És valóban - örömmel újságolja, hogy sokkal jobban érzi magát a bőrében. Rémisztő testi tünetei enyhültek, az egészséggel kapcsolatos aggodalmai is jelentősen alábbhagytak. 

Hogy minek köszönhető ez a változás?

Szofi szerint annak, hogy végre elkezdett tényleg odafigyelni magára. Nem kell nagy dolgokra gondolni: kényelmesen, meleg reggelivel indítja a napot. Nem vállalja túl magát – sőt, ami még fontosabb - nem is vár el magától többet, mint amennyit bír. A munkaidő vége tényleg azt jelenti, hogy vége van a munkának. Két adag mosás után nem indítja be egy következőt, két tepsi süti után nem süt harmadikat. A nap végén, amikor mindennel végzet, nem a telefonját kezdi el pörgeti, vég nélkül, beleragadva az üres információtömegbe, hanem leviszi a jógaszőnyegét a kertbe, és megcsinál gyakorlatot. Persze abból is csak annyit, amennyi jól esik. Időben lefekszik, jóízűt alszik, és – láss csodát – reggel kipihenten ébred.

Lelkesen hallgatom a szavait, és – bevallom - titokban nem kis büszkeséget érzek: végre sikerült meggyőznöm, hogy mennyit számítanak ezek a – látszólag - lényegtelen dolgok.  Mert bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az elménkben kell rendet tenni ahhoz, hogy a szorongásoktól megszabaduljunk,  valójában sokkal többről van szó. „Ha majd elhallgatnak a gyötrő gondolatok, minden rendbe jön” – biztosítjuk magunkat, és csak a pszichés dolgokra koncentrálunk. A helyzet azonban az, hogy a fejünk is akkor működik jól, ha a testünk jól van. Aki odafigyel, jól tartja magát, sokkal könnyebben megbirkózik a szorongásaival is.

Épp kezdenék titokban gratulálni magamnak, amikor kiderül, hogy a változás nem is nekem köszönhető. Szofi nem a velem való beszélgetések miatt kezdett máshogy bánni magával, hanem egy internetes „csodadoktor” tanácsait követve!

Hiába, el kell fogadnom - így működünk.

Hajlamosan vagyunk azt hinni, hogy a helyes életmód receptje valami távoli, misztikus dolog. Talán egy nagyszakállú bölcs őrzi a titkot, valahol a fűszerillatú Indiában, egy megsárgult papírusztekercsen…

… és mivel oda úgy sem jutunk el, marad, ami van: az Internetről ömlő, különös nevű kurzusok, meg az egyedi megoldásokkal kecsegtető honlapok, könyvek tömkelege. De akárhány kurzus, akárhány könyv vagy internetes oldal, a végén nem kaptunk mást, mint divatos köntösbe öltöztettet, mindennapi, józan ész diktálta útmutatásokat. 

Vajon mért van az, hogy egy egészen egyszerű tanács hitelesebbnek tűnik csak azért, mert cifra neveket aggatunk rá? Mert így van: bármilyen közönséges, hétköznapi dolgot sokkal vonzóbbá tesz, ha valami ősi bölcsesség vagy egzotikus hagyomány részének hisszük. „Ajurvédikus méregtelenítő rituálé” – mondjuk ünnepélyes arccal, miközben egy pohár citromos vizet kortyolgatunk reggel, éhgyomorra. “Erdőfürdőzés” – hirdetjük áhitattal, mikor a közeli ligetbe elmegyünk sétálni. 

Ugyanaz díszdobozban, persze sokkal drágábban – és bizony mi sokszor szívesen fizetünk a csomagolásért. 

Persze nincs azzal semmi baj, ha valami szépen van tálalva. Az ősi tudással, az emberöltők alatt kiérlelődött bölcsességgel sincs baj. De azt jó lenne észben tartani, hogy nem a forma, nem a külsőség a lényeg. Nem a puccos névben, és nem a bonyolult rituáléban rejlik a varázslat. 

Az édesanyák szeretete, mikor a nyűgös gyereket lefekteti. A jó tanár figyelme, amikor két tanóra között a nebulókat leviszi szaladgálni az udvarra. A nagymamák főztje, az uzsonna mellé csomagolt napi egy alma…  

Ne távoli tájakon keressük ezt a különleges tudást. Ott is, persze, de legalább annyira itt, elérhetően közel. Igen, magunk körül, és főleg - önmagunkban. 

A testünk évezredek óta ugyanazon az elven működik. Pontosan megmondja, hogy mi az, amit a megfelelő működéshez igényel. Megmutatja, mi az, ami jót tesz nekünk. Jelez, ha szükségünk van valamire. Ha folyadékot kíván, szomjasak leszünk. Ha plusz energiát igényelnek a feladataink, megéhezünk. Ha veszély fenyeget, félni kezdünk. Ha az egész napos számítógép előtt görnyedés után mozgunk egy keveset, felfrissülünk. Mindez teljesen természetes, nincs benne semmi misztikus. 

Lehet, hogy az igazi titok nem is a titok maga. Lehet, hogy a talány megoldása a puszta figyelem. A magunkra irányuló figyelem. A testünk, ha engedjük, bölcsen vezet minket – csak meg kell hallani a szavát. Persze ez legalább annyira nehéz, mint amennyire könnyű. Könnyű, hiszen „csak” oda kell figyelni rá: észrevenni az éhséget, szomjúságot, fáradtságot. Mi lenne ennél természetesebb?  Mégis, valahogy túl sok a zaj a világunkban. Körülöttünk is, bennünk is – túl sok az inger, a csalogató új élmény, túl sok a Facebook poszt, az Instagram és Tic-toc videó… 

A test szava halk, csak akkor vesszük észre, ha odafigyelünk rá.

A drága tanfolyamok hirdetései hangosabbak. Így aztán jön a reggeli tisztítókúra, az erdőmerülés, a cikradián ritmus visszaállítása napi 15 perc napfürdőzéssel a tiszta víz, a séta és levegőzés helyett. 

Csodálatra méltó az az ősi tudás, amit az emberiség generációkon át megőrzött és továbbadott. De talán ideje felismernünk, hogy nem azért hatásos, mert misztikus, hanem azért, mert emberi. Életszerű. Tapasztalatból született. Ugyanazokból a tapasztalatból, mint a mi saját, napról napra megélt érzéseink, élményeink. Pusztán arra van szükségünk, hozzá, hogy megtanuljunk újra odafigyelni rá. 

Milyen jó lenne, ha nem csak azért indítanánk meleg reggelivel a napot, nem csak azért innánk elegendő tiszta vizet, vagy tennénk naponta egy nagy sétát, mert valami „díszdobozos” kurzuson ezt hallottuk. 

Szóval – kedves olvasó - ha legközelebb úgy érzed, szükséged van néhány jó tanácsra, hogy mit tehetsz önmagadért, állj meg egy pillanatra, és figyelj …

Vajon mit mondana most a tested – ha tényleg meghallanád?

Szöveg: Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichiáter

Kép: Pixabay