A pszichoonkológia nem hibáztat – avagy a ló másik oldala

Van egy furcsa jelenség, amivel mostanában olyan sokat találkozom, hogy muszáj írnom róla. Én úgy hívom: a ló másik oldala.

Arról a rémült elutasításról beszélek, amit daganatos betegek részéről tapasztalok, amikor a betegség lelki vonatkozásai kerülnek szóba. Sok érintett, ha ezt hallja, szinte azonnal „áldozathibáztatást” kiált.

Pedig az én negyedszázados utam – meg az azóta komoly tudománnyá lett pszichoonkológia – éppen arról szól, hogy végre kimondhassuk: egy súlyos betegség nemcsak a testet érinti, hanem a lelket is.

Ha hiszed, ha nem, kedves olvasó, a pályám elején daganatos betegekkel arról beszélni, hogy ennek az állapotnak lelki vonatkozásai is vannak, teljesen szokatlan dolognak számított.

De kezdhetném még messzebbről. Az én egyetemi éveim alatt mindez nemcsak pusztán szokatlan volt, hanem egyenesen tilos. Negyedéves orvostanhallgatóként az „orvosi pszichológia” volt a kedvenc tantárgyam. Csak fakultatív, kiegészítő tárgyként lehetett felvenni, és a kétszáz fős évfolyamból alig tízen jártunk rá.

Engem azonnal elvarázsolt. Nem tudtam elképzelni, hogyan lehet valóban segíteni egy beteg embernek — nemcsak a testét, hanem az egész embert gyógyítani — enélkül a tudás nélkül.

De a nyolcvanas évek közepén a kor szemlélete egészen más volt. A neurológia szigorú professzora még a leckekönyvből is kihúzatta az „orvosi pszichológia” megnevezést. Az ideggyógyászat hideg és egzakt tudománya számára a pszichológia gyanús, felesleges sallangnak, „kapitalista mételynek” számított. Hol voltunk még akkor a pszichoonkológiától…

Szóval én tehát láttam a lónak ezt az oldalát. De láttam a másikat is.

Az anyagelvűségbe szorult, nyomasztó évek után megélni a vasfüggöny lebomlását – és vele az új szemlélet beáramlását – egészen felszabadító élmény volt. Végre kimondhattuk azt, amit az ember talán mindig is érzett: a betegség nem pusztán egy diagnózis vagy egy elcsúszott paraméter a leletek között. Legyen szó bármilyen testi bajról, az nem csak egy szervet érint, az az egész ember ügye. Kihat az érzelmeire, a kapcsolataira, az önmagához való viszonyára, átalakítja az egész világát.

Az új eszmék térhódításával kaput nyithattunk hát az ember működésének mélyebb, belső rétegeibe.

Csakhogy ez a kapu túlságosan is szélesre nyílt. Az egyik szélsőség után jött a másik.

Elterjedtek azok az elképzelések, amelyek szerint a betegségek hátterében kizárólag lelki tényezők állnak.

Ezek a gondolatok ugyanolyan egyoldalúak, mint a régi, merev materialista szemlélet — csak éppen ellenkező előjellel. Ráadásul veszélyesek is. A köztudatban máig ott élnek azok a mondatok, hogy „magadnak csináltad”, „minden fejben dől el”, vagy hogy „csak akarnod kell a gyógyulást”.

Hogy ezek milyen kártékonyak, arra nehéz szavakat találni rá. A daganatos betegek és a hozzátartozóik amúgy is óriási érzelmi terheket hordoznak: vizsgálatok, kezelések, bizonytalanság, fájdalom, félelem nehezedik rájuk. Semmi szükség arra, hogy még bűntudatot is tegyünk a vállukra.

De most mintha megint egy másik oldalára estünk volna a lónak.

Nemrég egy daganatos betegeknek tartott rendezvényen apró, érzelmi egyensúlyt támogató technikákról beszélgettünk. Olyan kis kapaszkodókról, amelyek önmagukban talán jelentéktelennek tűnnek, de együtt mégis erőt adhatnak. Én ezt mindig reménykeltő gondolatnak éltem meg, és korábban többnyire ilyen visszajelzéseket is kaptam rá.

Most azonban más történt.

Egy hölgy kért szót. Ijedten, és egy kicsit összezavarodva mondta el, hogy amikor a lélek szerepéről esik szó, ő mindig nagyon rosszul érzi magát. Nem segítséget hall ki ezekből a mondatokból, hanem vádat.

Azt, hogy ő rontott el valamit.

Biztos túl sokat stresszelt.

Nem vigyázott eléggé magára.

Másképp kellett volna élnie.

Azt hiszem, a lónak ez a legrosszabb oldala.

Megdöbbentett ez a reakció. Meg is ijesztett. Mert ha a pszichés tényezők szerepét ilyen szerencsétlen módon értelmezzük, akkor egy csomó olyan lehetőségtől fosztjuk meg az érintetteket, amik valóban segítenek.

Számomra ez különösen fájdalmas, mert rengeteg munkánk van abban, hogy a lelki tényezők megkapják az őket megillető helyet a betegséggel kapcsolatos gondolkodásban. Hogy orvosok, a betegek és a családtagok számára is elfogadhatóvá váljon: a pszichológiai támogatás valóban hiteles segítséget jelent. Nem arra, hogy a betegség „okát” keresse, hanem hogy az érzelmi stabilitás megőrzésének egyik eszköze legyen.

Persze valahol értem is ezt a jelenséget. Ha az inga túllendül az egyik irányba, előbb-utóbb a másik irányba is kileng. Talán idővel újra megáll majd középen — egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szemléletben.

Mert a pszichoonkológia valójában erről szól: az egyensúlyról.

Ma úgy gondoljuk, hogy a daganatos betegségek kialakulásában sokféle tényező játszik szerepet. Sejtszintű folyamatok, genetikai adottságok, környezeti hatások, életmódbeli tényezők, bizonyos esetekben vírusok vagy más károsító ágensek. És igen: ott vannak az érzelmi megterhelések és a pszichés hatások is.

A szerepük nem kizárólagos, de nem szabad figyelmen kívül hagyni őket. Befolyásolják, hogy valaki hogyan fogadja a diagnózist, mennyire tud együttműködni a kezelésekkel, képes-e mozgósítani a belső erőforrásait, tud-e segítséget kérni és elfogadni. A hangsúly nem azon van, hogy mi történhetett a betegséget megelőzően. A múltbeli traumák számítanak, fontos is foglalkozni velük, de a lényeg az, hogy segítsük az érzelmi megküzdést – itt és most.

Ne feszítsük túl ezeknek a pszichés tényezőknek a jelentőségét — de ne is értékeljük le őket.

És ne kiáltsunk túl hamar farkast.

Használjuk fel ezeket az apró gyöngyszemeket, amik nem csodaszerek, de – a gyógyulás láncára fűzve – valódi segítséget jelenthetnek.

Szöveg: Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichiáter

Fotók: Pixabay

📖 Digitális segítő könyv daganatos betegeknek és hozzátartozóiknak

Ez a blog egy folyamatosan bővülő digitális segítő könyv része, amelyet dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichiáter, pszichoonkológus állított össze. A könyv közérthetően mutatja be a daganatos betegséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, és gyakorlati segítséget nyújt az érzelmi egyensúly megőrzéséhez. Relaxációs gyakorlatok, önsegítő technikák, hanganyagok és számos további tartalom segíti a betegeket és hozzátartozóikat a betegség különböző szakaszaiban.

A digitális könyv itt érhető el: vankiutarakbol.hu