top of page

Mit üzen a csend? – Erdőfürdőn a Manóval

Frissítve: máj. 20.

„Miért olyan nehéz hallgatni?” – bosszúsan kérdezgetem a Manót, aki szokásos, egykedvű derűjével csücsül most is a bal vállamon. De hiába fortyogok, ő csak ül, narancssárga leplét szorosabbra húzza, a szája szegletében megjelenik a rá oly jellemző, pimasz mosoly.

Épp erdőfürdőn veszek részt, a Bükk egyik legszebb szakaszán vezet át az út. A helybeliek varázserőt tulajdonítanak a vidéknek – gyógyító kövek tündérlakta, bölcs bükkfák birodalma ez. A túra vezetője indulás előtt legendák sokaságával kápráztat minket el. De ha nem mondaná, akkor is érezni a levegőben - itt valami sokkal többet őriz a táj. A frissen nyílt májusi lomb zöldje, az ég kékje, ahogy a levelek résein átragyog, különös fény-kupolát von fölénk. Mintha szentélyben járnánk… 


Egy jó szakaszon némán haladtunk, a csend még gazdagabbá teszi az élményt. Csend? Hogy lenne az! Az erdő folyamatosan beszél. Ezer madár zengi egyszerre a dalát. Méhek döngenek, bogarak zúgnak, a lombok között sejtelmes nótát játszik a szél. Egy odvas fenyőfán harkály kopácsol, szorgos testvére minden ütésére a távolból felel. Az egész erdő él, lélegzik, beszél, zenél.


Az erdő-koncert minden mozzanatát élvezem, de mire igazán belefeledkeznék, a vezető feloldja a tilalmat. Egy perc, és mindenki újra fecsegni kezd.


-Hát nem borzasztó? – kérdezem a Manótól? Téged nem zavar ez a sok fölösleges szó?

-Fölösleges?  - A Manó sejtelmes válasza, meg a szája szegletében táncoló félmosoly még jobban feldühít.

-Miért, hát nem az? – válaszolom. Mindenféle lényegtelen dolgokról beszélnek, semmi valódi tartalma nincs az egésznek. Ennél sokkal szebb, amit az erdő üzen! Dühös vagyok, hogy így valami igazán fontos mondanivalóról maradok le.

-A beszéd - mondja a Manó – nektek, embereknek sokkal messzebbre mutat, sokkal többet jelent, mint a szavak és gondolatok puszta cseréje. Amikor beszéltek, nem csak információt adtok át. Igazából kapcsolatba kerültök, és kapcsolatban maradtok egymással. A beszéd beemel a közösségbe, a történetek részesévé tesz. A beszéd együttműködést jelent. Ha belegondolsz, ez az, ami minden, eddig elért emberi eredmény alapja. Nem létezen civilizáció, ha nem tanultunk volna meg együtt működni.


-Vagyis kialakítani egy olyan csapatot, amiben a feladathoz mindenki hozzáteszi a maga tudását, maga szeletét.

-Így van. De a beszédnek van egy mélyebb, egészen varászlatos működése. Amikor elmondasz valamit, nem pusztán a gondolataidat, de önmagad fejezed ki. Amikor pedig választ vársz, akkor önmagadra, saját lényedre szeretnél elismerést és megerősítést kapni.


- Milyen szépen mondod, Manó! Ugyanezt írta le Berne, a híres amerikai pszichológus. Egy szó lehet egy simítás, ami a lelket megérinti, táplálja, vagy akár begyógyítja…

- Aki beszél, kapcsolódni akar – folytatja a Manó - És az a mód, ahogy beszél, azt is jelzi, hogy mit jelent számára a kapcsolódás. Majd figyeld meg. Van, aki olyan gyorsan és annyit beszél, hogy lehetőséget sem ad arra, hogy a beszéd fonala megakadjon. Számára nagyon fontos a kapcsolódás, a megerősítés.


-Talán sokáig nem figyeltek rá. Igazad lehet Manó, mintha mindig éhes lenne a kapcsolódásra, a figyelemre.

-Van, aki hallgat. Nem tartja magát olyan fontosnak, hogy elmondja a gondolatait.

- Talán azt hiszi, nem érdemes arra, hogy meghallgassák. Lehet, hogy sokszor lehurrogták, vagy azt sulykolták belé, hogy butaságokat beszél. Jó, értem, türelmesebb leszek.

- Ne türelmes légy, hanem belátó. Ha megérted, hogy a másik miért pont olyan, amilyen, akkor magától kivirágzik benned a türelem.

- Manó, milyen szokatlanul költői lettél hirtelen!

- Igen, mert most valami szépet akarok elmondani neked.


- Türelemmel hallgatom!

- Látom a pimaszságot is kezded eltanulni! Jól van ez így, csak a javadra lesz! Meg nem vesz el semmit abból, amit most mondok, mert az tényleg szép. Van egy másik kapcsolódás is. De ehhez az kell, hogy biztonságában érezd magad. Akkor leszel rá kész, amikor azt érzed, hogy eleget figyeltek rád, pont úgy, ahogy azt szeretnéd.  Akkor – feltöltve megtartó jóakarattal, szelíd elfogadással - odafigyelhetsz mindarra, ami jelen van. Kapcsolódhatsz a pillanathoz. Mindahhoz, ami körülvesz - fák madarak, a szél zúgása, az erdő gazdag csendje…

Ezekben az áldott pillanatokban megengedheted, hogy egy időre lazíts azon a szálon, ami a másikhoz köt, és amit olyan kétségbeesetten szorítasz. Ilyenkor része leszel egy nagyobb egységnek - a pillanat határtalan, végtelen, megtartó, rejtett csodákkal teli univerzumának.  És ebben a gazdag csendben meghallhatod a szíved szavát, kapcsolódhatsz legmélyebb, legrejtettebb, valódi önmagadhoz.

Amint megtalálod a bejáratot, ami a csend-kapun át vezet, ez a világ mindig ott vár rád. Körülvesz, átjár, feltölt, táplál, támogat. Ismer, és igent mond rád. És figyelj, mert most jön az igazi csoda. Ha egyszer beléptél, bármikor visszatalálsz. Akármennyit nélkülöztél is addig elfogadásból, megértésből, ott megtalálsz mindent, amire igazán szükséged lehet. Végtelen és kimeríthetetlen, igazi és háborítatlan, örök menedék.


-Ó de jó! Manó, akkor csinálunk mi is egy erdőfürdőt. Belépünk a csend kapun - hogy utána elmondhassuk egymásnak, mit találtunk… 😊


Fotók: Dr. Fórizs Éva

 

170 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page