.png)
Erőforrásgyűjtés csillaghulláskor - Összehangolva Alapítvány (2024.08.11.) | Élményleírás, 2. rész
Amikor Zsuzsa, aznap délután, sok intenzív belső-külső élmény, és finom ebéd után (mert a testünket is táplálni kell ☺), a varázslatos kerengőből szélnek eresztett bennünket a tágas, de határos kastélykertbe és azt mondta kapcsolódjunk, a lehetőségek végtelenjét tárta felénk. Szabad volt a választás, merre indulunk, hol és hogyan töltjük az időnket, mivel és hogyan kapcsolódunk…
Ezt jómagam rendszeresen megteszem a hétköznapokban, és örültem annak, hogy ezen a napon együtt, egyszerre tesszük ezt. Van ennek valami felemelő varázslatos ereje. Eszembe jut, hogy anno, régesrégen a filozófusok és növendékek, valahogy így tehették hasznossá magukat, ez úgymond a munkájuk része volt. Így tártak fel világmegváltó gondolatokat, sőt, az Univerzum rejtélyeit is, de ha mást nem, önön belső világuk kincseit, amelyek aztán társaikkal közös erőforrássá válhattak. Én élvezem ezt. Gyűjteményem van hasonló egyéni és csoportos gyakorlatokhoz, úgymond természeti eszköztáram.
Általában, és most is körbenéztem, és hagytam, hogy megszólítson valami, egy fény, egy élőlény, egy tárgy, egy mozzanat, hangulat, energia.
Engedtem a testemnek, hogy kövesse, amit a lelkem észrevesz.
Így történt, tudatosan is, ösztönösen is megmozdultam, sétálni kezdtem, ráléptem a pallóra, és miután megöleltük egymást Zsuzsával, olyan volt, mintha utamra bocsájtott volna. Bizonyára ez benne is volt ebben az ölelésben. Kerestem először, hol tudnám belógatni lábacskáimat a tóba, de kiírták, hogy balesetveszélyes és így nem is volt olyan rész, ahol közel mehettem volna a vízhez.
Tovább haladtam. Nemsokára letekintettem a földre, és megláttam egy piciny madártollat. Engem lenyűgöz ez a természeti jelenség. Csodás térhangoló otthonékszereket, izgalmas erőtárgyakat, ékszereket lehet belőlük készíteni. De most valami mást láttam, éreztem meg ebben a lehelet könnyű jelenségben, amelyet egy madárka elveszített, vagy épp nekem hagyta ott.
Az élet megtesz nekünk ilyen összehangolt eseményeket, öntudatlan véletleneket, kis csodákat.
Lehajoltam érte, ez fontos mozdulat…. Tenyerembe tettem és leültem egy padra. Belemerengtem.
Azonnal beszélni kezdett hozzám. „Milyen kis gyönge pihe vagyok, látod?” Néztem, mennyire összetett a szerkezete, sok-sok apró részből áll, van egy tengelye, abból kiinduló számlálhatatlan, nagyon halvány-erejű tollpihék. És ez az apró, „könnyűszerkezetes” testrésze a madárnak, ahogyan kifejlődik a testéből, összeáll a többivel… micsoda erőre képes!!! Védi a madarat széltől, esőtől, szélsőséges hőmérséklettől, szárnyalni tud vele, és mindezen összesség által! Micsoda erő ez, lehetőség a természettől, tökéletes összhangja a teremtésnek… Azért ez elképesztő!
Ahogyan áramoltak ezek a gondolatok és a hozzá kapcsolódó érzések átjártak engem, az egész világegyetem nyílt meg előttem hirtelen. Mintha mindent tudni vélnék. Mintha érezném a mindenséget.
Vajon az emberi test teremtett zseniális lehetőségeit hogyan tudjuk összhangba helyezni ösztönösségünk és tudatosságunk összefonódásával?
A legkisebb közösség, azaz mi önmagunk- önmagunkkal hogyan élhetünk ezzel az erővel? Ha mi, egyének, sőt, individuumok ily módon és tisztán összetartunk, milyen erővel rendelkezhetünk?...
Óriási távlatok nyílnak bennem most is, ahogyan ezt írom.
És közben eszembe jutnak most a gólyák is. Hogy elmennek, és ahogyan elmennek, és persze visszajönnek. Érdemes megfigyelni őket, tudni erről.
Az sem véletlen, hogy most van lehetőségem és visszafoghatatlan késztetésem, hogy befejezzem ezt az írást. Hogy látom a megosztott kis videókat költöző madarainkról.
Érdemes magunkat is megfigyelni, tudnunk magunkról, hamár az ösztönösség mellet a Teremtés ránk bízta a tudatosságunkat is….
…A kerengőbe visszatérve beszélgettünk, megosztottuk élményeinket, és ahogyan hallgattam társaimat, rájöttem, hogy a „balesetveszélyes” kiírás nem azt jelenti, hogy „nem szabad”. Vagy lehet, valakinek azt jelenti, de nekem is azt jelenti vajon? Belógathattam volna valahol a lábam mégis? És abból üzent volna nekem a természet valamit, s most arról írnék? Végülis mindegy. Mert MIND EGY.
Láthatod, ezt a kastélykertet még fallal is körbevették, mégis milyen tágas. Benne az egész Univerzum.
Engedem hát a testemnek, hogy kövesse, amit a lelkem észrevesz.
Kinyílok rá, mint napfényre a virág, hogy tudatosan felfogjam azt.
És hagyom, hogy az információ fejemből a szívembe érkezzen megértésként majd a tudatom összehangolja a tapasztalást bölcsességgé. Szempillantás az egész…
Köszönöm. Hála!
Tófalvi Erzsébet Tofi
Comments