.png)
Erőforrásgyűjtés csillaghulláskor - Összehangolva Alapítvány (2024.08.11.) | Élményleírás, 1. rész
"Kötelet feszítettem ablaktól ablakig, virágfüzért toronytól toronyig, aranyláncot csillagtól csillagig, és járom a táncom." /Rimbaud/
Ez az idézet volt mottója egy fantasztikus eseménynek. Augusztus 11-én, a csillaghullás kezdetének napján, egy teljes napot voltam együtt daganatos betegségben érintettekkel, gyógyultakkal és hozzátartozóikkal. Az a kifejezés, hogy teljes, azt jelenti, hogy valóságosan TELJES volt számomra az a nap.
A legjobb helyen voltam, a legjobb emberekkel, és a legjobb dolgokat csináltuk. Dr. Prezenszki Zsuzsanna onkopszichológus vezetésével áramoltunk térben és időben.
Játékon, beszélgetésen, sétán, meditáción és szabadmozgáson, táncon keresztül kapcsolódtunk önmagunkhoz, a természethez és egymáshoz… a történeteinkhez…
Engem azért hívott meg Tatár-Kiss Klára barátnőm erre a napra és ebbe a közösségbe, mert már régóta táncolunk együtt foglalkozásokon, és mivel neki nagyon sokat segített ez az önfelfedező és öngyógyító folyamatokat támogató mozgásmódszer, szerette volna, ha mások is megízlelhetik, megtapasztalhatják.
Ez egy erőforrás-gyűjtő nap volt, játékos lélekfeltáró gyakorlatokkal, aktív meditációval, légzéssel, sétával, szabadmozgással és lélektánccal. Hogy aznap visszagondolva, átérezve kinek mit adott/ad a saját története anno és most, és mindenkinek a másik társuk története is, arról is beszélgettünk.
Ami nagyon hangsúlyos feltevés volt számomra és igazán magamban is csak ott, akkor fogalmaztam meg így egyetlen mondatban a saját válaszomat, amely ezen írásom kezdete: egy általában felmerülő kérdésre; elkerülhető-e ez a nagyon erőteljes harmóniavesztése, mondjuk ki: „betegsége” a szervezetnek, embernek, ha az ÉLETMÓD időben kiemelkedőbb figyelmet kapott volna…?
Itt tisztázni kell, mit jelent az életmód, és mindannyian megegyeztünk abban, hogy ez egy összetett dolog, egy holisztikusnak mondható vagy értékelhető minősége hétköznapjainknak, életvitelünknek, amikor is a test-lélek-szellem (ha az embert, mint egységet az érthetőség, vagy felfoghatóság kedvéért „részekre osztjuk”), rendszeresen tudatos figyelmet, ezáltal mozgást, megfelelő tisztaságú táplálékot, harmonikus, fesztelen pillanatokat és szeretetet kap… És talán lehetőséget, alkalmat, rálátást a családi, örökölt, hozott, tanult élmények, minták, lenyomatok feldolgozására, feloldására, vagy épp beépítésére.
Lehet…. Lehet, hogy elkerülhető lett volna. Ugyanakkor az én megérzésem az, hogy vannak olyan dolgok az életünkben, amelyek elkerülhetetlenek, bármit teszünk is. Vannak olyan dolgok, amelyek „a saját érdekünkben láthatatlanok a számunkra”, és lehet, hogy azok is maradnak.
Egy biztos, és ezzel is mindannyian egyetértettünk:
MINDEN NEHÉZSÉGBŐL KAPHATUNK valamit, ami pozitív hozzájárulás életünkhöz, önmagunkhoz, függően a nézőpontunktól, hozzáállásunktól és érzésvilágunktól, vagyis a változásra való képességünktől. Így született meg a saját válaszom: Vannak igenek, vannak nemek, és vannak a csodák…
Rájöhet az ember – és ezeket hívhatjuk kis megvilágosodásoknak –, hogy a tragédia más, mint a probléma, a probléma nem probléma, hanem feladat, a feladat inkább gyakorlat, és hogy a gyakorlatok lehetnek akár játékosak is, ha azzá tesszük. Hogy milyen fontos a megélés, annak a mélysége, igen, a fájdalmasaké is, és annak az időtartamára való tudatos figyelmünk, és hogy emlékezzünk a könnyed, örömteli, önfeledt érzések és pillanatok megélésére is, mert néha „elfelejtjük” azt az élet fokozott sodrásában.És persze, hangsúlyos szavak, fogalmak, lelki tartalmak és gyógyító ösvények az elfogadás és befogadás, elengedés és megengedés, tisztelet, megértés, együttérzés, megbocsájtás, határok meghúzása és áradás és még sorolhatjuk, mindez elsősorban önmagunk felé! Ezen keresztül válhatunk önmagunk mesterévé.
A változásra, változtatásra való képességem gyakorlásában nekem nagyon támogató volt a természettel VALÓ rendszeres kapcsolatom, az önmagamra figyelés, a sport, a szabadtánc, a mozgásmeditáció, test-és érzelmi tudatosság, mély-relaxációs napi rutin gyakorlatok, mágikusnak mondható, közben egyszerűen természetes rituálék, az életbe való szerelmetesség és ami ezt az írást is ösztönözte, a közösséghez tartozás érzése.
Támogattak ebben a barátaim, a „tanítóim", társaim, a vendégeim, és a gyermekem is, hisz amikor adunk, ugyanakkor kapunk is, bárki folyamata legyen éppen központban, az rólunk is szól.
Hálás vagyok minden élményért veletek ezen az úton. És ez az érzés önmagában is éltető. ☺
Hiszem és élem, hogy amit teszünk egymásért az egy misszió.
Köszönöm a lehetőséget!
Tófalvi Erzsébet Tofi
Comments