VENDÉGBLOG: Csinálni a semmit – egy délután a Hopp Ferenc Múzeum kertjében

Üzen az Ősz: - Nyugodj le végre!

Minek a lázas rohanás?

Ülj le egy padra, nézz fel az égre,

érintsem meg bűvös varázs.

Aranyosi Ervin verse volt a mottója szeptember 5-i programunknak, amikor egy különleges Simonton klub találkozóra hívtuk gyógyult és gyógyuló daganatos betegeinket. A helyszín a budapesti Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum méltó helyszínt adott a délutánnak. A kelet nyugalmát idéző kert atmoszférája, a résztvevők sokszínűsége és a közösség megtartó ereje mind segített átélni azt a varázslatot, amit a gondtalan pillanat, a „semmi csinálás” rejt.  

A délután első részében előkerültek az ÖH kártyák, amihez a résztvevők véletlenszerűen húztak egy-egy verssort – vajon mit üzen, milyen érzéseket, gondolatokat hoz fel a lélek rejtett zugaiból? A felfedezések, ráébredések pillanatai után a beszélgetés mélységét mókás tornagyakorlatokkal oldottuk fel. Kerényi Ágnes chi-kung oktató vezetésével ugráltunk, fickándoztunk, nagyokat lélegeztünk, rikkatottunk. Kiráztunk magunkból mindent, ami a szervezetünket gátolja, és felszabadítottunk minden olyan energiát, ami a harmonikus működést támogatja.

A hangok, mozdulatok finom áramán keresztül éreztünk meg, ahogy a feszültség oldódik, és közben – szinte észrevételnül -–összekapcsolódunk önmagunkkal.  

A könnyű tornát egy rövid légzés meditáció követte. A be- és kilégzés ringató ritmusában figyeltük, ahogy áramlik bennünk az élet - csak úgy, egyszerűen és természetesen.

A nap végén szakrális körtánccal fontuk koszorúba a felélesztett, gyógyító energiákat. A negatívat pozitívba fordító indiai mantra és a végtelen isteni erőt éltető gyönyörű dal - Akaal - alatt nem számított, hogy a lépések tökéletesek-e. Csak az volt a fontos, hogy együtt mozdulunk, együtt lélegzünk, együtt áramlunk - ünnepeljük, hogy itt lehetünk.

A semmi csinálás pusztán ennyit: jelen lenni.

Megélni a pillanat teljességét, a sok szépséget, amit kínál: az ég kékje, a föld illata, a zene lüktetése... Megengedni magunknak, hogy a külső értékek hajszolása helyett önmagunk felé forduljunk. Nagyon egyszerűnek tűnik, de mégsem az.

Az üzleti szférából érkezve, saját példámból tudom, milyen nehéz ellensúlyozni a külvilág diktálta tempót. Feladatok, határidők... örökös cirkuszi mutatvány helytállni, napról napra.

Aztán néhány olyan óra, mint a mostani találkozónk, és máris újjászületek. És persze azt is megígérem magamnak, hogy figyelni fogok rá, mert muszáj kiszakítani ezeket a pillanatokat a folyamatos rohanásból. Ez a délután azt is megmutatta, hogy nem kell messzire menni, ha egy kis lelki békére vágyunk. Nagy felfedezés ez egy egy olyan „harcosnak”, mint én!

Ha lelassulunk, a lelkünk is életre kel. Ha hagyjuk, hogy a szívünk, lelkünk és a testünk újra kapcsolatba kerüljön, valami egészen egyszerű és tiszta dolog születik, amitől valóban gazdagabbá válik az élet.

A program egyszerre volt játékos és mély, vidám és megható - otthonra talált benne test és szellem egyaránt.

Volt csend és nevetés, összetartozás és belső figyelem. Ahogy együtt ültünk a japán kert békéjében, úgy éreztem, valami nagyobb dolognak vagyok a része: velünk nevetnek, lélegeznek a fák, az ég, a bokrokon odagyűlő madarak...

Nagyszerű élmény volt megtapasztalni, milyen, amikor a belső csend vezeti az utunkat: nemcsak az érzéseinket hangolja át, hanem a szervezetünk védelmi rendszerét is erősíti. Maradjunk hát összehangolva önmagunkkal, a megtartó közösséggel és a ‘semmi csinálás’ gyógyító erejével.

A blog szerzője: dr. Tatár-Kiss Klára Krisztina az Összehangolva Alapítvány kuratóriumi elnöke

Fotók: dr. Tatár-Kiss Klára Krisztina, Ferenci Detti