A szavak ereje IV: Az „orvos gyógyszer”

Egy-egy szó – akár rombol, akár enyhít - a lelkünk mélyéig ér. De az emberi kommunikáció minősége hatással van a test megbetegedésére, sőt, gyógyulására is. Nem csak arról van szó, hogy a beszéd közvetíti azokat a panaszokat, amiket az orvosnak lemondunk, és azokat a tanácsokat, amiket ő javasol – az orvos szavai ennél valami sokkal többet rejtenek.

Amit az orvos mond, az önmagában gyógyszer – vagy méreg.

Aki daganatos betegként kapott már cinikus, odavetett választ, egyszavas rideg statisztikai tényt, de akár mély hallgatást arra a kérdésre, hogy: „mi lesz velem”, pontosan érti, miről beszélek. Aki ült már riadtan az onkoteam-ben felsorakozott, vadidegen, fáradt, beteget beteg után daráló szakember-gárda előtt, pontosan tudja, mit jelent az orvos szavaiban élő erő.

De az is tudja, hogy mit jelent, aki azt az egészen egyszerű mondatot hallja az onkológustól, hogy „én megteszek mindent, ha ön is hozzáteszi a magáét, együtt menni fog”.

Vannak, akiket ezzel indít a kezelőorvosuk – még ha ők is vannak kevesebben.

Szívem szerint írnék itt egy pár sort orvoskollégáim védelmében. Bár rengeteg elképesztő, méltatlan történetet hallok daganatos betegektől, néha megsajnálom az egészségügy másik oldalán állókat, az ellátókat is. Orvosaink, nővéreink többnyire lehetetlen feltételekkel, irtózatos megterhelések mellett dolgoznak.

És ha valaki erre rávágná a szokásos választ, hogy „jó, de hát ezt vállalta” a válaszom az, hogy nem. Nem vállalta egyelten onkológus sem, hogy öt percet kap arra, hogy várakozó betegek tömegével a háta mögött egyszerre értékeljen laborleleteket, döntsön a további kezelésekről, közben vívja a harcát a mindenkori adminisztráció rémével. Ezek a helyzetek az orvostól is elveszik azt, amiért a hivatását választotta: hogy gyógyítson - ne csak terápiát adjon, kezelést írjon elő.

De az, hogy a körülmények emberhez nem méltók egyik oldalon sem, nem vesz el abból, hogy az orvos személye - amit mond és a mód, ahogy mondja - meghatározó tényező a gyógyításban.

Az „orvos-gyógyszer” fogalma egy elhivatott magyar gyógyító, Bálint Mihály nevéhez fűződik. Ő kezdetben háziorvosként dolgozott, majd pszichoanalízist tanult, és pszichoterápiával foglakozott. Tudását és gyakorlati tapasztalatait az 1957-ben megjelent, „Az orvos, a betege és a betegség” című könyvében összegezte, ami máig az orvos-beteg kommunikáció alapműve. Élete és munkássága – mint sok nagyszerű honfitársunké - a tengeren túl teljesedett ki, de a róla elnevezett csoportokat máig komoly elismerés övezi. Itthon, és a világon mindenütt, a Bálint-csoportok a gyakorlati ellátásában működő orvosok számára teremtenek fórumot, ahol - egy elfogadó, támogató közegben - mélyebb szinten nézhetnek rá nehézségeikre, elakadásaikra.

Bálint szerint ugyanis az az orvos lesz hatékony és sikeres gyógyító, aki képes úgy szót érteni a betegével, hogy pontosan követi nem csak azt, ami a betege testében, de azt is, ami a lelkében zajlik.

Az orvos-gyógyszer hat, egyszerűen, erőteljesen, mellékhatások nélkül. A szavakban őrzött gyógyító erő az orvos-gyógyszerben éri el az egyik legmagasabb, legnemesebb szintet.

Hatalmas érték, megérné, hogy jobban vigyázzunk rá – mindannyian.

Dr. Prezenszki Zsuzsanna