Amit féltünk, magunkhoz öleljük – A mozgásterápia szerepe a daganatos betegek gyógyulásában

A mozgásterápia a daganatos betegek számára nemcsak fizikai, hanem lelki támogatást is nyújt. Kapitány Zsuzsanna gyógytornász cikkünkben elmondja, hogy a célzott, örömteli mozgás hogyan segíti az öngyógyító folyamatokat, és a mellékhatások enyhítését. A gyógytorna személyre szabott, és a mozgást a gyógyulás természetes részévé teszi. A cikk azt is hangsúlyozza, hogy a megfelelő hozzáállás önmagában is gyógyító erejű lehet.

Amit féltünk, magunkhoz öleljük – A mozgásterápia szerepe a daganatos betegek gyógyulásában

A daganatos betegségek kezelése nem ér véget a műtétnél vagy a kemoterápiánál. A testi-lelki felépüléshez többféle szakmai támogatásra van szükség – ezek közül az egyik legfontosabb a mozgásterápia.

Kapitány Zsuzsanna gyógytornász-fizioterapeuta, a Semmelweis Egyetem Fizioterápia Tanszékének adjunktusa több mint harminc éve dolgozik onkológiai betegek mozgásrehabilitációján. Tapasztalata szerint a célzott, örömteli mozgás nemcsak a fizikai állapotot javítja, hanem hozzájárul a lelki regenerációhoz is. Az alábbi cikk egy korábbi vele készült interjú bővített, szerkesztett változata.

A fizikai aktivitás támogatja a szervezet öngyógyító folyamatait

A fizikai aktivitás nemcsak az általános egészségmegőrzés része, hanem élettani folyamatokat is beindít, amelyek elősegítik a szervezet öngyógyító mechanizmusait. Megfelelő intenzitású mozgás hatására az immunrendszer aktiválódik, a falósejtek hatékonyabban pusztítják el a daganatos sejteket, és javul a daganat környezetében lévő mikrokeringés is. Az oxigénellátás és a tápanyag-áramlás fokozása sok esetben épp ellentétes hatású a daganatos sejtek túlélési esélyeivel – vagyis a mozgás képes kedvező élettani változásokat kiváltani.

A célzott mozgásterápia emellett segíthet a kezelések – például a kemoterápia – mellékhatásainak enyhítésében, valamint hozzájárul a fizikai állapot, az önkép és a lelki egyensúly fenntartásához.

Egyénre szabott terápia: a gyógytorna és a személyes tényezők

A gyógytorna nem azonos a hétköznapi sporttal. A gyógytornász klinikai ismeretei alapján alakítja ki az adott betegre szabott mozgásprogramot, figyelembe véve a daganat típusát, a kezelések állapotát, a társbetegségeket, az életkort, az életmódot és a páciens fizikai-lelki sajátosságait.

A gyógytornász nem pusztán „edzéstervet” ír: célokat határoz meg, nyomon követi az állapotváltozást, és végigkíséri a beteget azon az úton, amely a mozgást a hétköznapok természetes részévé teszi. Ez lehet akár egy nordic walking, társastánc, jóga, de akár maratoni futás is – attól függően, mi áll közel a beteghez. Mert a mozgásnak örömforrásnak is kell lennie, nemcsak kötelességnek.

Az onkológiai mozgásterápia kihívásai

Sok daganattípus – különösen az emlőrák és a prosztatadaganat – hosszú távon is nyomot hagy a szervezetben, legyen szó hegesedésekről, letapadásokról vagy mozgásbeli deformitásokról. A műtéti beavatkozások után gyakori a védekező, összehúzódó testtartás, amely sokszor tudattalan, ösztönös válasz a fájdalomra és a veszteségre. A szakember szavaival élve: „amit féltünk, megpróbáljuk átölelni”.

Ezeket a testi és lelki reakciókat együtt kell kezelni – ezért van szükség hozzáértő mozgásterapeutára, aki nemcsak a fizikai állapotot figyeli, hanem az érzelmi hátteret is érti.

Egyéni és csoportos formák: hogyan érdemes elkezdeni?

A mozgásterápia mindig szakember irányításával indul. Az első időszakban fontos a rendszeres ellenőrzés, majd fokozatosan eltolható a hangsúly az önálló gyakorlás felé – ideálisan valamilyen rendszeres, örömet adó mozgásformában.

A csoportos foglalkozások – akár online – nemcsak a mozgásban, de a lelki támasznyújtásban is fontos szerepet játszanak.

Szelíd mozgásformák és szakmai együttműködések

A jóga, a tai chi, a meridián torna – és más „szelíd” mozgásformák – is beilleszthetők a gyógyulási folyamatba. A lényeg, hogy szakértői kontroll mellett történjen az alkalmazásuk, a beteg állapotához igazítva. A mozgás akkor válik valóban gyógyítóvá, ha testet és lelket egyaránt támogat.

Kapitány Zsuzsanna kiemeli, milyen fontos lenne a szorosabb együttműködés a különböző mozgásformák oktatói és a gyógytornászok között. Egy közös cél kell vezéreljen mindenkit: a beteg állapotának javítása, hosszú távú életminőségének biztosítása.

Meddig tart a gyógytorna?

A célzott mozgásterápia nem ér véget a kezelések befejezésével. A beteg életének részévé kell válnia, akár fenntartó jelleggel, akár új, örömet adó mozgásformákon keresztül. A gyógytornász ebben is partner: elérhető marad, támogat, és biztonságot ad.

Az onkológiai betegek sokszor nem tudják, mikor mondhatják magukat „gyógyultnak”. De nem is ez a lényeg – hanem az, hogy minden egyes napra lehet építkezni, és a mozgás ennek az építkezésnek az egyik legfontosabb eszköze lehet.

Végső gondolat: a hozzáállás kulcskérdés

A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb beteg nyitott a mozgásterápiára – különösen, ha érti annak jelentőségét. Ezért is kiemelt fontosságú az edukáció, az ismeretterjesztés. Ha megértjük, miért fontos a mozgás, ha találunk benne örömöt, és ha van, aki elindít és kísér az úton – akkor a mozgás több lesz, mint egy gyakorlat. A gyógyulás része, az élet új szövete.

A mozgás ilyenkor nem csupán a test munkája – hanem egyfajta önmagunkhoz fordulás is. Amitől féltünk, azt elkezdjük megérteni, elfogadni, akár – átvitt értelemben – meg is ölelni. Ez a hozzáállás pedig már önmagában is gyógyító.

Szöveg: Sári Edina, Fodor Krisztina

A kép illusztráció, forrás: Freepik