Amikor más utat választunk - elvárások és döntések

Daganatos betegek és szeretteik között sok feszültséget okoz, ha különbség van abban, hogy milyen gyógyulási utat gondolnak megfelelőnek. Az elfogadás, a kölcsönös, értő odafigyelés, a hiteles információ és a szakember segítsége mind olyasmi, ami hozzájárulhat, hogy a beteg és a családja rendben legyen – a másikkal és önmagával.

A daganatos megbetegedés diagnózisa talán az élet legmegrázóbb pillanata. A betegség nem csak az érintettek életét forgatja fel – rengeteg kihívás elé állítja a családját, szeretteit, sokszor még a barátait is. A hír hallatán mindenkit eláraszt a kétségbeesés, a rémület, a bizonytalanság, sőt, sokszor a düh. Ebben az érzelmi felfordulásban minden egyszerre történik – és közben az idő fenyegetően pörög.  Dönteni kell: hogyan tovább? A kérdés nem csak a gyógymódokat érinti - azt a stratégiát is ki kell alakítani, hogy milyen módon tudunk megküzdeni a ránk zúduló érzelmekkel, milyen eszközökkel szembenézni a betegség jelentette kihívásokkal … és bizony gyakran előfordul, hogy a daganatos beteg egészen más megküzdési stratégiát választ magának, mint amit a családja vagy barátai helyesnek tartanak. Ez a különbség pedig – még ha szeretetből féltésből születik is – sok feszültséget, félreértéseket, akár neheztelést is szül. Csupa olyan érzés, amire ilyenkor a legkevésé sincs szükség…

A nagy kihívás: szembesülni a helyzettel

A daganatos betegséggel való szembesülés mindenkinél más reakciókat vált ki. Van, aki az orvosok ajánlásait követve a lehető leggyorsabban belevág a kezelésekbe, más a természetes gyógymódokat keresi. Van, aki úgy érzi, időre van szüksége, hogy feldolgozza a történteket, megtalálja a valóban rá szabott megküzdési utat.

A legnehezebben helyezt talán az, amikor valaki úgy menekül a diagnózissal rá zúduló terhek – meg a nyomasztó tehetetlenség érzés - elől, hogy nem foglalkozik a betegségével. Tagadja, vagy folyamatosan bagatellizálja a helyzet súlyát. Pörög darálja az életét tovább, változatlanul – vagy még intenzívebben.  Dolgozik, utazik, programokat szervez, mintha minden rendben lenne. A környezetétől is ezt várja: mindenki csináljon úgy, mintha semmi nem történt volna. Az aggodalommal teli családtagok, barátok ilyenkor szörnyű egérfogóba kerülnek. Ha nem akarnak belemenni a „játékba”, az folytonos veszekedéshez, síráshoz, kiboruláshoz vezet - mind a két oldalon. Ha belemennek, a lelkiismeretük szorításával kell megküzdeniük, hiszen így értékes napok, hetek, hónapok veszhetnek el, mire a hatékony kezelés megkezdődik.

Sok feszültséget szül, ha a beteg és a környezete ellenkező véleményen van. Nagyon megnehezíti a helyzetet, ha a valaki kész elfogadni a kemoterápiát, miközben a család szerint azzal csak „megmérgezi magát”. Vagy épp fordítva: rengeteg dühöt és kétségbeesést vált ki, ha a beteg húzza az időt, elutasítja a hozzátartozók szerint halaszthatatlan vizsgálatokat, kezeléseket. Nem egyszerű szót érteni egy ilyen helyzetben. Nem könnyű megtalálni a támogatás megfelelő módját, még akkor sem, ha azt valódi odaadásból fakad.

Miért választ mást a beteg?

A daganatos betegséggel érintettek pszichés reakciói, megküzdési stratégiái sok tényezőtől függenek. Azt, hogy ebben a helyzeteben ki hogyan reagál, több minden befolyásolja. Összefügg megelőző tapasztalatokkal, a betegséggel kapcsolatos megélésekkel, de korábbi veszteségek, traumák is szerepet játszanak benne. Sokat számít, hogy kinek milyen az alapbeállítódása, vagyis hogy általában hogyan reagál a nehéz helyzetekre: kihívásként, vagy blokkoló akadályként kezeli-e őket. Meghatározóak azok a családi minták, amiket magunkkal hozunk, és azok a betegségről alkotott hiedelmek is, amik szűkebb és tágabb világunk elképzeléseit tükrözik.

A daganatos betegséggel való szembesülésnél komoly esélye van a szorongásos zavar kialakulására. Az értintettekre hirtelen rászakadó, átláthatatlan helyzet, a támpontok hiánya bárkit könnyen belesodor egy olyan érzelmi helyzetbe, ami mind a józan mérlegelést, mind a betegséggel való sikeres megküzdést megnehezíti. Ezen a keskeny úton, a hárítás és az uralhatatlan kétségbeesés hullámai között nem egyszerű egyensúlyozni.

Az elkerülés, a tagadás, a bagatellizálás valójában mind természetes védőmechanizmus a psziché részéről. Még segítséget is jelent egy bizonyos pontig, hiszen amikor valaki szembesül egy életet fenyegető diagnózissal, nem mindig tudja, vagy akarja egyszerre befogadni a teljes igazságot. A tagadás, hárítás – bármennyire ijesztő is a külvilág számára – sokszor időt ad a léleknek arra, hogy lassan, a saját ritmusában dolgozza fel az eseményeket. Nagy kapaszkodó, ha a beteg úgy érzi, ő határozhatja meg, hogy mi történik vele – még akkor is, ha a szeretteinek ez nem mindig egyszerű.

A család, barátok dilemmái

A hozzátartozók és barátok helyzete legalább annyira nehéz, mint magáé a betegé. Az ő fejükben is ott a félelem, a tehetetlenség, a folytonos aggódás: vajon sikerülni fog..? Rengeteg megválaszolatlan kérdéssel néznek szembe ők is. Vajon tényleg jól döntött a szerettem, tényleg azokra a kezelésekre van szükség? Ezért van, hogy sokszor dühösek. Akár a betegségre, vagy magára a betegre, ha nem „úgy” reagál, ahogyan azt ők elképzelnék.

… és ott a folyamatos bűntudat: elég mindaz, amit teszek? Mit kellene még tennem? Meg egyáltalán, hogy éljem tovább a saját életem? Mit kezdjek azzal, hogy félni és szenvedni látom azt, akit a legjobban szeretek?

Ez a sokféle érzés, a tehetetlenség, és az az kisérő hatalmas feszültség olyan, mint egy gyútjózsinór. Bármikor kirobbanhat egy konfliktus, ami csak a bűntudat ördögi körét erősíti tovább – minden résztvevőben.

Az elfogadás szerepe

Mégis: mit lehet tenni? Az alap az elfogadás. Elsősorban annak elfogadása, hogy mindannyian mások vagyunk, máshonnan indulunk, más a pszichés tempónk, és másként dolgozzuk fel a minket érő kihívásokat. Fontos, hogy értsük: a tagadásnak, az elkerülésnek is megvan a maga lelki oka. A beteg nem azért reagál úgy, hogy reagál, mert makacs vagy érzéketlen, vagy mert nem fogja fel a helyzetet, hanem azért, mert a számára legmegfelelőbb módon próbálja feldolgozni az őt érő megpróbáltatásokat.

Az értő figyelem, a másik véleményére nyitott, őszinte odafordulás ilyenkor rengeteget segít. Hozzátartozóként, segítőként nem az a dolgunk, hogy bármiről „meggyőzzük” a beteget – pláne nem a saját igazunkról. Adjunk teret inkább, hogy megfogalmazhassa az érzéseit, félelmeit. Hallgassuk meg, mit gondol a betegségről, a kezelésekről, az előtte álló útról. Kérdezzük meg, hogy mi hogyan támogathatjuk őt - bár gyakran a legnagyobb segítség, ha csak egyszerűen ott vagyunk. Jelen vagyunk a figyelmünkkel, segítő szándékunkkal – egészen egyszerűen, csak az elfogadó szeretetünkkel.

Az információ jelentősége

A daganatos betegségekkel kapcsolatban nagyon sok tévhit, és rengeteg hamis, vagy túlzó elképzelés él a köztudatban. A rák diagnózisát sokan máig egyenlőnek tartják a biztos véggel, pedig a gyógyítás lehetőségei az utóbbi időszakban hatalmasat fejlődtek. Ma már kemoterápiás- és sugárkezelése, az újonnan kidogozott, célzott biológiai - és immunterápiák sokkal hatékonyabbak, kevesebb mellékhatással járnak, mint évtizedekkel korábban.

Ezért fontos a megfelelő tájékoztatás.

Nagyon sokat segít, ha az érintettek pontos, hiteles információt kapnak a betegségről, és a korszerű kezelés lehetőségeiről. Mindenkinél jelentősen csökkenti a félelmet, ha tisztában van az onkológiai terápia hatásaival. Sokat segít a megfelelő döntésben, ha megfelelő felvilágosítást kap a lehetséges mellékhatásokról, és következményekről, de arról is, hogy mivel lehet ezeket a kellemetlen hatásokat csökkenteni. Az is fontos, hogy ismerje a hatékony megküzdési módokat, és tudjon a lelki támogatás lehetőségeiről. A félelem gyakran abból fakad, hogy valaki nincs tisztában azzal, hogy mire számíthat. A bizonytalanság pedig szorongást szül - és a szorongás által vetített, sokszor irreális elképzelések világában valóban nem egyszerű jó döntést hozni.

Mi a teendő, ha a család nem tud segíteni?

A legnagyobb szeretet és odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy a család és a barátok eszköztelenné válnak. És mivel ők nem profi segítők ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni. A daganatos betegek ellátásában jártas pszichiáter, pszichológus vagy egyéb mentálhigiénés szakember a betegnek is, a hozzátartozónak is komoly kapaszkodót jelent. Segít a döntéshozatalban, és a feszültségek és konfliktusok feloldásában is. A pszichoterápia szerepéről és a hozzátartozókat érintő kihívásairól olvashatsz még a Tudástár cikkeink között.

A szakember segítségével a barát valóban barát maradhat, a családtag pedig szerető hozzátartozó. Nem kell „tanácsadóvá”, vagy „megmentővé” válnunk - a legnagyobb ajándék, amit egy betegnek adhatunk, az a feltétel nélküli elfogadás, és az, hogy mellette maradunk akkor is, ha a döntései nem mindig egyeznek a mi elvárásainkkal.