.png)
Új év, új fogadalmak. Megtörtént veled is, hogy az év indulásakor elszántan nekiálltál, hogy valamin változtass? Rendszeressé tegyél valami hasznosat, értelmeset, egészségeset, vagy épp valamilyen utált, káros szokással felhagyj. Aztán a kudarc után az egészből annyi maradt, hogy dühösen fogadkoztál: soha többé nem fogadsz meg semmit…
Komoly szándék, jó célok, ünnepélyes dátum… mért nem sikerül mégsem?!
Az akadályozó tényezők közül az első a megértéssel kapcsolatos – a mostani blogban erről írok, de a folytatásban leleplezek majd néhány további csapdát. A megértés csapdája elég mélyen beépült meggyőződés ahhoz, hogy jó nagy erővel gátolja a sikert. Ráadásul rejtett (mint sok hasonló téves elképzelés), így csak akkor tudjuk korrigálni, ha felszínre hozzuk.
A lényege az, hogy felnőttként azt gondoljuk, hogy ha valamit megértettünk, azt onnantól egyből tudjuk is.
Erre a téves gondolatra építve elfeledkezünk arról, hogy mindent, ami készség szinten, automatikusan működik az életünkben, gyakorlás útján szereztünk meg. Hányszor hallottam, hogy: „olyan ésszerűtlen, amit csinálok!”. A hozzá tartozó dühödt önvádat is: „Annyiszor átbeszéltem már a pszichiáteremmel! Látom a gyökerét, végig analizáltuk a működését, kielemeztük minden részletét… meddig kell még terápiára járnom, hogy felfogjam végre?!”
Ahhoz hogy felfogjuk, semeddig, hiszen a felfogás, az tényleg megtörtént.
De lemaradt, hogy számoljunk a ténnyel: attól, hogy értünk valamit, még messze vagyunk attól, hogy készség szinten birtokoljuk is.
Például, ha az angol nyelv szenvedő szerkezetét tanulom, a szabályt megértem annyi idő alatt, amíg a tanár felírja a táblára. Meg is jegyzem gyorsan. Mégis másfél évig gyakorlom, míg élő beszédben használni tudom. Ha angol tanulásról van szó, természetesnek tartjuk a gyakorlást, de ez minden egyéb készségünkre ugyanúgy vonatkozik, sőt, a gondolatainkra, érzelmeinkre is.
Van egy egészen új, nagyon izgalmas tudományos terület, ami ezt vizsgálja. Központi fogalma a neuroplaszticitás. A megjelenését azt tette lehetővé, hogy a képalkotó eljárásoknak köszönhetően vizsgálni tudjuk az agy aktivitását működés közben. Regisztrálható, hogy mi történik, miközben valami újat tanulunk, vagy akkor, mikor egy meghatározó, erős érzelem jelenik meg. Mivel a gyógyítás szempontjából a két legmeghatározóbb emóció a szorongás és a depresszió, ezeket vizsgálták a legtöbbet, de amit találtak, minden egyéb – köztük kellemes - érzelemre is igaz.
A #neuroplaszticitás azt jelenti, hogy az agy, ez a komplex neuron – idegsejt – hálózat plasztikus, vagyis a hatások függvényében változó, változtatható.
Ha bármit ismétlek, az ismétlődő, hasonló behatások során az agyban kialakul egy sajátos mintázat. Mintha az adott készség, gondolat vagy érzelem egy barázdát vájna ki.
Miután ez a barázda kialakult, ha az adott ingerrel, vagy valami ahhoz hasonló benyomással találkozik a központi feldolgozórendszer, egyszerűen csak elindítja a már kitaposott úton. Innen aztán magától, erőfeszítés nélkül fut tovább. Ez egy csomó munkát megtakarít az agynak, mert azonos és hasonló jelenségek során nem kell új útvonalat kialakítani, csak kiválasztani a megfelelőt, és azon elindítani a parancsot. Az aztán automatikusan fut tovább.
De a megtakarításnak ára is van. Azt a veszélyt rejti, hogy egy ingerület könnyen megtalál egy már korábban kialakított utat, és onnantól akkor is ott fut végig, amikor egy kicsit más volt az eredeti cél. Olyan, mintha a barázda fogságába esne: akkor sem megy másfelé, ha úgy akarom.
Pl. azt mondom: „most nem húzom fel magam”. Vagy „akármi is történik, nem kezdek el mentegetőzni…” és mégis, a következő pillanatban ott találom magam egy dühös veszekedés vagy egy ijedt magyarázkodás kellős közepén. Belecsúsztam a megszokás barázdájába.
A jó hír azonban az – és a képalkotó vizsgálatok ezt is alátámasztják – hogy új barázdák bármikor kialakíthatók.
Igaz, a hozzá tartozó erőfeszítéssel. De erőfeszítés helyett mondjunk inkább ismétlést, vagy kalandot. Ha egy virágos réten mindig ugyanazon az útvonalon sétálsz, egy nap azt veszed észre, hogy kitapostál egy csapást. Ha aztán egy ideig mindig másfelé mész, a lábad alatt ott terem az új út, a régi pedig eltűnik, benövi újra a fű.
Sok-sok akaratlan ismétléssel – ha hiszed, ha nem – jól begyakorolhatod a mérgelődést, panaszkodást, rosszkedvet.
Vagy helyette szokássá teheted, hogy hatékonyan, méltón képviseled magad. Hogy aggodalmaskodás helyet meglásd, mennyi erőforrásod van…
Furcsa, de működik… minderről, és a változást segítő egyéb lehetőségekről a következő blogbejegyzésben írok bővebben.
Photo by Alexander Milo on Unsplash