Kezelések után - új élet, vagy vissza a régihez?

A daganatos betegség komoly megpróbáltatást jelent. Nagy megkönnyebbülés, amikor véget érnek a kezelések, és az élet visszatérhet a régi kerékvágásba. De vajon jó -e, ha visszatérünk a szokásos, rohanós hétköznapokhoz? Lehet máshogy, nagyobb tudatossággal a szervezet megtartható egyensúlya érdekében?

„Azt hittem, ha a végére érek annak a borzalomnak, amit a rák jelent, minden egy csapásra könnyebb lesz – csak úgy magától. Azt gondoltam, onnantól mindig laza és felszabadult leszek, örülni fogok az életnek, és semmi hülyeségen nem izgatom magam többé… És tessék: itt vagyok megint, az ideges, rohanós hétköznapok kellős közepén.” Adri fakadt így ki legutóbbi Simonton klub találkozónkon. Alig várta, hogy újra munkába álljon, hogy a háta mögött hagyja a betegség és a kezelések megpróbáltatásait. Izgatottan készült, hogy visszatérjen az élet normális menete - és tessék: néhány hét telt csak el, és már most úgy érzi, bedarálták újra a színüket vesztett, feszült, kapkodós hétköznapok.

Adri nem az egyetlen, akitől ezt hallom..

Amikor a betegség beköszönt, a félelem szorításában - ahol maga az élet a tét - mindent megteszünk, mindent megígérünk. Fogadkozunk: csak egyszer legyünk ezen túl, és minden másképp lesz. Tényleg oda fogunk figyelni magunkra. Nem lesz több túlóra, nem lesz még egy délután ötkor, a Fornettinél bekapott „zacskós ebéd”. Nem lesz éjszakázás, nem lesz még egy, délután ötkor, a Fornettinél bekapott „zacskós ebéd”. Nem lesz éjszakázás, nem lesz még egy „csak most, utoljára” elvállalt, teljesíthetetlen, a hátunk közepére kívánt feladat … De nem csak a munkában, másképp lesz innentől a barátokkal, a családdal is - ígérjük magunknak. Védeni és képviselni fogjuk a határainkat még, a szeretteink felé is.

Hiszen a baj beköszöntével egy csapásra ráébredünk, hogy milyen törékeny az élet, mekkora érték az egészség.

Korábban hiába mondták, nem hittük el. Vagy talán nem értettük igazán. Az unalomig ismételt szlogen – „ne terheld túl magad, figyelj az igényeidre” – néhány üres szó volt csupán. Értettük, persze hogy értettük akkor is. Sőt, folyamatosan készültünk rá, hogy  eszerint éljük a mindennapjainkat. Holnaptól. Mert az aznapi feladatot meg kell csinálni. Szorít a határidő. De „ez az egy nap még belefér…” Ezt még kibírjuk. Mi leszünk a kivétel, erősek vagyunk, velünk baj nem történhet.  Meg hát mást nem is lehet, mint kibírni - bizonyogatjuk. Ha egyszer ott a határidős elintézni való, meg kell csinálni, nincs mese. A gyerek nem várhat, a főnök nem várhat, az idős, ápolásra szoruló szülő nem várhat…

Aztán egyszer csak kiderült, hogy bizony várhat. Elég durván.

A betegséggel minden fenekestül felfordul. Eleinte komoly logisztikát igényel, de az élet egyébként megy tovább. Sokszor segítséget is igénybe kell venni, de néhány hét, és beáll egy új egyensúly.  Vannak dolgok, amiket átmenetileg el kell engedni, de minden, ami igazán fontos, minden, ami igazán számít, belefér így is.

Aztán ahogy telnek a hetek, a  kezelések szüneteiben, a viszonylag jó közérzet adta szakaszokban lassan arra is adódik idő, hogy a saját dolgaink felé forduljunk. Elkezdünk máshogy odafigyelni magunkra. Rendszeresen mozgunk, ami talán nem több, mint egy könnyű, jóleső séta – de ennyi épp elég. Lehet, hogy előveszünk valami régi kedvtelést - kézimunka, zenehallgatás… vagy belekezdjünk valami újba, amire régen vágytunk már, csak sosem volt rá érkezésünk.

Lassan felfedezzük, hogy testünk-lelkünk milyen jól reagál mindarra a törődésre, amit önmagunkra fordítunk. Kezdünk hozzászokni a csendesebb, emberibb tempóhoz. Természetessé válik az új értékrend, amiben a dolgok fontossági sorrendjét nem csak a kötelesség szabja meg. Kialakul sokféle új rutin, ami a feltöltődést szolgálja, és ami abban segít, hogy jó erőben, jó közérzeteben maradjunk.

Ez az időszak a fogadkozások ideje is: szentül elhatározzuk, hogy mindezt megtartjuk a felépülés után, az „átlagos” hétköznapokban. Mintha már akkor sejtenénk, hogy nem lesz ez ennyire könnyű…

Amint a szervezet régi teherbírása helyreáll, ahogy az első negatív leletek érkeznek, enged a félelem szorítása. Bár azt hittük, hogy az a tehetetlen rémület, ami a betegséggel jár,  kitörölhetetlen nyomot hagy, a kemény napok emlékei lassan elhalványulnak. A lenyomata ott marad ugyan, és időnként fel-fel lángol - főleg kontrollvizsgálatok előtt - de a dermedt félelem lassan a feledés homályába vész. A fogadalmakkal együtt. A rémület múltával lassan halványulni kezd, hogy mekkora érték, és mennyire törékeny az egészség.  A „feladat” alattomban újra átveszi az irányítást a dolgok felett … és ahogy lazul a félelem, ahogy enged a betegség közvetlen  szorítása, a szervezet ismét a sor végére kerül. Önmagunk jólléte, jó közérzete, megint az utolsó tétel lesz a fontossági listán.

Érthető ez talán, hiszen valóban nagyon jó átélni újra az erőt, a régi teherbírást, meg azt, hogy az élet visszatért megszokott kerékvágásába. De nagy a veszélye annak, hogy ha nem figyelünk, újból belesodródunk azokba a helyzetekbe, amikről már a megbetegedés előtt is éreztük, hogy ártalmas - csak akkor még úgy tudtuk, hogy „nem lehet máshogy csinálni”.

Mit lehet tenni, hogy ezt a visszasodródást kivédjük? Valójában nem olyan nehéz, „csak” figyelni kell rá. A tudatosság a kulcs. 

Ha elhatározod, hogy éberen figyelsz,és  szokásoddá teszed, hogy újra és újra végiggondold: hogyan bánsz magaddal.  A tudatosság az egészséges megőrzését szolgáló, új rutinok megtartásában sokat segít. Álljon itt ehhez 7+1 jótanács

1. Tartsd fókuszban a szervezeti egyensúly megőrzésének a fontosságát.

2. Légy tudatában, hogy az önmagadra szánt napi néhány percet nem nagy idő, mégis valódi segítség.

3. Állíts be emlékeztetőt, ami figyelmeztet a regenerálódás, lazítás fontosságára

4. Oszd meg az élményeidet, örömeidet a környezetedben mindazokkal, akik támogatnak

5. Keress társakat, akikkel együtt halaszd az úton, akivel kölcsönösen erősítitek egymást.

6. Képzeld el, ahogy a szervezeted támogató új ritmusban, új módon éled az életed. Ezzel megerősíted, „észben tartod” a szándékod.

7. Vezess naplót az elért eredményekről, sikereidről. Amikor visszaolvasod, megerősít, hogy érdemes energiát beletenned az egészséged szolgáló, új szokások kialakításába. Motivál arra is, hogy folytasd a megkezdett utat.

+1  Ha bármikor azon kapod magad, hogy újra berántott a régi

működésmód, egyszerűen csak állj meg, és kezdd újra. 😊

Ne feledd: nem baj, ha néha visszacsúszol a régi mintákba. A lényeg az, hogy újra és újra visszatalálj önmagadhoz – és minden alkalommal egy kicsit könnyebb lesz.