.png)
Ezzel a kérdéssel indult az Erőforrásgyűjtő hétvégénk, aminek a gyöngyösi Hotel Opal***Superior adott otthont 2024 márciusában. És mivel zárult? A félelem helyét egy gyógyító erőkkel teli hangkupola vette át, hogy megmutassa, minden jóra fordulhat a végére. A valóságban is, nem csak a mesében. De ne szaladjunk ennyire előre.
A félelem… tényleg a félelem a legnehezebb dolog, amikor valaki daganatos betegséggel szembesül. Hiába, hogy az utóbbi évtizedek egészen felvillanyozó változásokat hoztak. Hiszen megjelent egy csomó új, könnyebben viselhető, és jóval nagyobb, biztosabb hatásfokkal működő kezelési mód. A legnehezebb esetek is szelídülni látszanak. A daganatok kezelésében egyre terjed az a fogalom, hogy „fenntartó kezelés”, amivel plusz évek, sokszor évtizedek nyerhetők még akkor is, ha a kóros szövetet nem sikerül teljesen eltávolítani. De a legfontosabb változás talán az, hogy konferenciákon, tudományos előadásokon már onkológusoktól halljuk azt a szót, hogy gyógyulás. Ezzel együtt a biztos és végleges, megnyugtató megoldás még várat magára.
Addig meg marad a félelem. A sunyi, alattomos, nyúlós, tapadós, mindent bepiszkoló, lekavarhatatlan rettegés. Menekvés előle!? Ugyan, csak a mesében…
Bizony, a mesében! Amikor mi, szakmai vezetők, megálmodtuk ennek a hétvégének a programját, a mesék hőseit hívtuk segítségül. Mert mint ahogy a mesehősök, bizony a daganatos betegségben érintettek sem sejtik az utuk elején, hogy mennyi megpróbáltatás vár rájuk. De talán arról sem tudnak, hogy mennyi erő lakozik bennük.
Hogy mennyi személyes erő bújik meg ott valahol eldugva, a lélek legbensőbb kincseskamrájában… és talán azt sem könnyű felismerniük, hogy mennyi titkos segítőjük van, és mennyi kísérőjük adódik majd még ezen az úton.
Így hát március első napjának délutánján, az erőforrásgyűjtő hétvége 17 résztvevőjével (és az alapítványi segítő csapat 6 tagjával) nekiindultunk a kalandnak. Előtte persze feltöltöttük varázslattal a nagykendőt, hogyha bármikor bárkinek védelemre lenne szüksége, kéznél legyen. Meggyújtottuk a csodalámpást, hogy a fénye biztosan vezessen, bármerre is járunk.
Megnyitottuk az aranykaput, kinn hagytuk a fölösleges csomagot, felszerelkeztünk mindenféle lelki jóval, és beléptünk a mese birodalmába.
Muszáj itt hozzátenni, hogy az Opál Hotelnél jobb helyet nem is találhattunk volna ehhez. Mesébe illő ellátásban volt részünk, reggel – délben - este svédasztalos terülj asztalkám fogadott minket, a kedves kiszolgálás mellett kirláyfiaknak és kisasszonyoknak érezhettük magunkat. Az épület előtti kis park gyönyörű helyszínt adott a reggeli napindító, energiagyűtjő nyútjtózásoknak.
A Mesemondólány – Czimer Györgyi barátnőm, irodalomtanár, mesecsoport vezető – a kitaszított királylány útját követve, a mese első részében elvezetett miket a félelmek dzsungelébe. A történet kapcsán végignéztük, hogy mit is jelent egyedül maradni a félelmek dzsungelében, kik is, mik is a mi „vadállataink”. Aztán egy esti sétára indultunk, hogy a rügyfakadás előtti tavasz energiát magunkba szívjuk, a jelenlét erejét használjuk a félelem-vadálatok elűzésére.
A napköszöntő reggeli fényfürdőt és frissítő nyújtózást Dr. Tihanyi Benedek – a Varázslóinas - vezette. Hogy honnan kapta ezt a nevet? Ez is hamarosan kiderül... Igaz, volt előtte egy nem várt kalandunk: a társaság egy része a vezetésemmel meglátogatta a gyöngyösi piacot. Ezt a programot én sosem tudom kihagyni, és akik velem tartottak, megértették, miért: visszafelé a kosarak mézzel, dióval, virággal, süteménnyel voltak tele.
A mese folytatásaként tovább kísértük mesebeli királylányunkat, akit az apja elűzött, a szolgálólánya becsapott, vőlegénye megtagadott. A tűket, amit az elvarázsolt királyfi testéből kihúzott, fénnyé változtattuk. A napékszer ládikát keresve leszálltunk mi is a csodakútban, lelkünk legmélyére, titkos erőforrásaink birodalmába. A Mesemondólány kedves terelésével haikuban írtuk meg utunkat, versbe szedtük saját, személyes varázsigéinket.
A nap zárásaként a napékszer ládika tündéreinek ritmusára mi is táncra perdültünk. A táncot a Varázslótanonc vezette, akiről kiderült, hogy – nevéhez hűen – igen jó kapcsolatot ápol tündérekkel, koboldokkal, mindenféle csodanépekkel. Nem csak megtáncoltatott, hangokkal is fürösztött minket. Az egészen egyszerű szavakból-zümmögésekből épített hang kupola valóban úgy borult fölénk, mint egy nagy, gyógyító lepel.
Vasárnapra - a reggeli nyújtózás, fényfürdő után – már csak az maradt hátra, hogy befejezzük a történetet.
Átéljük, hogy minden jóra fordulhat a végére. A valóságban is, nem csak a mesében.
A hétvége adta rengeteg felismerés, megérintődés, a sok látószög-váltás nyomán megéltük, hogy a fájdalmak kimondhatók, átalakíthatók, megszelídíthetők. A kétségek, fájdalmak változtató erővé alakíthatók. … és ahogy minden mese végén, a tábor zárásaként mi is nagy bulit csaptunk. 😊 A talpalávalót Fatima húzta a You Tube-on, ráadásul annyira megtetszett mindenkinek a száma, hogy közfelkiáltással ez lett az Összehangolva Alapítvány indulója.
Csodaszép volt a hétvége. Gazdagodtunk, erőforrásokkal töltődtünk - egy hosszú és boldog életre. Sírtunk, nevettünk, nyújtóztunk, táncoltunk, énekeltünk - jó volt együtt…és aki nem hiszi, járjon utána! (Lesz rá alkalom, lesz még erőforrás hétvégénk!)
Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akinek szerepe volt abban, hogy három napos erőforrásgyűjtő programunk megvalósuljon.
Minden résztvevőnek a hitét és bizalmát, amikor jelentkezett, és azt a nyitottságot, amivel velünk volt.
A Mesemondólánynak és a Varázslóinasnak a magas szakmaiságot, és mély emberséget, amit közénk hoztak.
Az Összehangolva Alapítvány vezetőségének és segítő csapatának a nem mindig hálás, de végig intenzív szervezői munkát.
Az OPAL Hotel***Superior kedves és előzékeny csapatának a nagyszerű helyszínt, és finom ízeket.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek a nagylelkű anyagi támogatást.
Végül, de kiemelt helyen, a volt alapítványi elnökünknek, Virághné Puskás Katalinnak az áldozatos munkát, tanácsot, támogatást. Az ő odaadása nélkül ez a program nem valósult volna meg.