A betegség megbélyegez

Ha megkapod a rák diagnózisát, nem csak egy betegséget igazoló leletet veszel a kezedbe, hanem hirtelen te magad válsz megbélyegzetté. Kivetettnek, bűnösnek érzed magad – és sajnos erre a környezet, sokszor akaratlanul is, csak ráerősít.  Ha keres egy régi ismerősöd, akár olyan ismerősöd, akivel néhány hete még együtt nevetgéltél egy kávé mellett, most halálra vált hangon kérdi: „hogy vagy?!” Vagy zavartan idétlen vicceket mesél, aztán eloldalog…és nem hív többé. Lassan azt veszed észre, hogy sorban eltűntek az igaznak hitt barátok. Hogyan éreznéd hát magad máshogy, mint számkivetettnek?

A szörnyű igazság az, hogy a külvilág nem tud mit kezdeni a daganatos betegség tényével. Nem tudunk bánni daganatos betegséggel érintett ismerősünkkel, barátunkkal, sokszor még családtagunkkal sem.

A pszichoonkológia ebben az elveszett helyzetben jelent fogódzót. Azok számára jelent támogatást, segítséget, akik félelmeikkel, kérdéseikkel, felkavarodott érzelmeikkel magukra maradtak. És itt következik a második csavar. Pszichológushoz fordulni, segítséget kérni ugyanis nem könnyű. Ahogy magát a betegséget, a pszichoterápiát is komoly előítélet övezi. Sajnos nálunk a pszichológiai kultúra részeként – de sokkal pontosabb lenne azt írni, hogy a még mindig jelentős pszichológiai kulturálatlanság részeként – ha valaki pszichoterápiás segítséget vesz igénybe, könnyen értetlenség, vagy akár gúny tárgyává válik.

A pszichológust a laikus közvélemény nagy része még mindig valami fölösleges, buta luxusnak tartja. Ma is él az a vélekedés, hogy aki pszichológushoz jár, az „akaratgyenge” „elhagyja magát”, „nem tudja, hogy jó dolgában mit csináljon”. Vagy ami ennél is veszélyesebb: „azért jár terápiára, mert bolond”.

Így kerül a daganatos beteg egy pillanat alatt kettős csapdahelyzetbe. Ha valaki a daganatos betegség diagnózisával már kapott egy bélyeget, nem akar még egyet, bármennyire is szüksége lenne megfelelő, szakértő, pszichés támogatásra. Ha már egyszer viseli a betegsége miatti szégyenérzetet, el akarja kerülni, hogy még a pszichológusi segítségkérés miatt is szégyenkeznie „kelljen”.

Pedig a pszichoonkológia tényleg segít. Vannak olyan helyzetek, amikkel nem lehet, és nem is érdemes egyedül megbirkózni. Néhányat ezek az érzelmi szituációk közül a következő cikkekben körbejárunk.

Nem csak hitem és meggyőződésem, de sok éves tapasztalatom is, hogy a pszichológus, vagy egy szakember által vezetett betegcsoport tényleg segít. Ha valaki azt érzi, szüksége lenne a pszichés támogatásra, keresse, és ne foglalkozzon mások megítélésével. A pszichológus ajtajáig, vagy az első csoportig talán nehéz az út, de utána a szakember és a társak jelenléte komoly kapaszkodót, valóban használható támaszt ad.

Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichiáter