VENDÉGBLOG: Összehangoltak! mert sírni csak a győztesnek szabad!

Majd tízéves ráktúlélőként szükségem van megerősítésre, támogatásra, tanulásra, a kétségeim, félelmeim, gondolataim, érzéseim feloldására, feldolgozására. Ezért jelentkeztem az Összehangolva Alapítvány táborába. A táborlakó társak többségét nem ismerem személyesen, de vannak köztük olyanok, akikkel évek óta kapcsolatban vagyok az online foglalkozásoknak köszönhetően, illetve olyanok is, akikkel már személyesen is találkoztunk az alapítvány programjain.

Az a közös bennünk, hogy mindnyájan gyógyulók vagyunk.

Vannak a gyógyulás útjának elején járók és olyanok is, mint én, a túlélők. A rák utáni léttel küzdünk, a betegség lelki és testi fájdalmaival, kavargó gondolatainkkal. Három napos tábori lét, tele különböző ismert és ismeretlen programokkal, melyek legmeghatározóbb eleme a mese, vagyis maga a varázslat.

A mesemondó lány mesél a királylányról, aki nem mer kiállni az igazáért. Boncolgatjuk, keressük közösen a megoldást, mit és hogyan kellene tennie, vagy mi az, amit elmulasztott megtenni. Érzem, ez rólam is szól, sok hasonlóság van köztünk. Így, a mese által jutunk el a bennünk kavargó kérdések, félelmek feloldásához. Mindenki megtalálja a neki szóló üzenetet.

A mesében fontos eszköz a kincsesláda, tele mindazokkal a kincsekkel, amelyek segítenek a mesehősnek.

Mi is a keresésére indulunk. A saját ládánk megtalálására a meditáció segítségével. Hallom a vezető hangját, és nemsokára kezemben van a ládám; kinyitom, és meglátom benne azt a fiatal énemet, aki tele van hittel és önbizalommal, hisz a jövőjében és erősnek érzi magát. Erre van szükségem! Már régen éreztem ezt az érzést, el is felejtettem. Véget ér a meditáció, nézem a többiek arcát. 

Mindenkin látom varázslatos utunk hatását.

Ezután körbeszélgetés következik, ki hogyan érez, kinek mi van a ládájában. Beszélek a fájdalmamról, és arról, hogy nem tudom, hogyan tegyem le az eltelt évek változtatásainak, döntéseinek terhét. Zsuzsa – onkopszichológus, az Összehangolva Alapítvány szakmai vezetője, aki számomra a lelkemet megérintő igaz Ember – elevenembe vágó szavai most is segítenek nekem más nézőpontból rálátnom a problémámra, ugyanúgy, ahogy az elmúlt tíz évben, amikor ezek a gyakran ismételt mondatai:

”Talán igen, talán nem. Mi van, ha igen?!”

lámpásként világították meg az utamat. Most beszélgetünk a meghozott és elmulasztott döntésekről, Zsuzsa beszél a gyászról is. Belül mocorog valamim, érzem, hogy ez pontosan nekem szól. Nem búcsúztam el a gyógyulásom során megtett úttól! Örömmel tölt el ez a felismerés! Erről elfelejtkeztem, csak cipeltem magamban az érzést, hogy hiányzik valami ahhoz, hogy le tudjam zárni ezt a tíz évet. 

Megyünk tovább a programmal. Számunkra eddig ismeretlen, újabb csoda vár ránk. Hangfürdető Benedek új módszere: különféle hangok segítségével rezegtetjük a levegőt, miközben ülünk az alig megvilágított szobában. Hangosan zengetem az „egy”, „kettő”, „három” szavak hangjait, és hullanak a könnyeim, viszik a majd tíz év bánatát, örömét, a múltat. Hagyom, és közben átjár egy új érzés. 

Mindenkinek köszönöm a segítséget, a támogató közösséget, a jó és rossz döntéseimet, a barátokat és hogy itt lehetek! Már egy új érzés simogatja a lelkemet és a szívemet. A hála! Hiszen élek, érzek, tele vagyok hittel, önbizalommal. Varázslat három nap alatt! Itt megtanultam: a változás-változtatás része az életemnek, benne a jó és a rossz. Elbúcsúzom a gyógyulás rögös útján járva megismert társaktól, a támogató közösségtől, már nincs bennem nyomasztó félelem, boldog vagyok, látom a jövőt, ami rajtam múlik!

Megtanultam azt is, hogy nem szégyen sírni, az élethez hozzátartozik az elengedés, a gyász, a hála!

Egykori élsportolóként már korábban is tudtam: sírni csak a győztesnek szabad! Azt azonban még nem tudtam, hogy lesz nagyobb győzelmem is, mint ami a kézilabdapályán volt. Mert nincs nagyobb győzelem, mint legyőzni a rákot! Megtaláltam a gondolkodásom és a lelkem összhangját, már nem félek a változástól és a változtatástól! Meggyógyultam! 

Így lettem összehangolva az Összehangolva Alapítvány erőforrástáborában! Hála érte!

Tóth Mártonné Icus írása, amely a 2024-es Terézanyu pályázaton szerepelt.