VENDÉGBLOG: Lámpás a sötétben

Orsinak hívnak - az én történetem rendhagyó módon kezdődött, hiszen 18 életből, 18 fogantatásból csak nekem sikerült megszületnem. A 18-ból én voltam tehát az egyetlen, aki világra jöhetett, ráadásul én sem lettem tökéletes, mivel egy genetikai transzlokáció miatt nemcsak egyetlen, hanem egyedi is lettem, olyan, akinek nem adatott meg az anyaság lehetősége. Azt hittem, ennél rosszabb már nem jöhet, majd alig 42 évesen kimondták rám az ítéletet: áttétes emlőrák. 

A halál lehetséges közelsége döbbentett rá, hogy szükségem van valakire, egy közösségre, ahol el tudom hinni, hogy van tovább, ahol a rák nem maga a vég, inkább a kezdő lépés valami más, valami új felé. Ahol megtalálom önmagam, sőt annál is többet kaphatok, mint amit egy ember, egy szó, egy érzés adhat. 

Ez volt az Összehangolva Alapítvány, melynek a lelke dr. Prezenszki Zsuzsanna, aki lámpásként hordozza a hitet, hogy mindnyájan tovább tudunk menni. 

Ő teremt nekünk, a közösség tagjainak egy olyan mesét, amiben mi vagyunk a HŐSÖK, azok a főszereplők, akik képesek megépíteni a saját varázsdobozukat, amiben a szavak a kincsek, az érzések pedig az égkövek. Ebben a közösségben gyakran úgy nevetünk, hogy a könnyünk is kicsordul és már az oldalunk is fáj, és ha beszélgetés közben szóba kerül, mindenki tudja, hogy milyen az a kemo utáni érzés, hogy elég volt, nincs tovább. Mindegy, hogy honnan és miért jöttünk, hány évesek vagyunk, hová tartunk, belépve a varázskapun ott találjuk magunkat a mesében, ahol a hercegnő hitet teremthet, az élet megbocsájt, még a szolgáló is új utat találhat magának, és ha botladozva is, de mész tovább. Ahol az öreg király is megbocsájt, a gyógyító ének pedig megépíti azt a kupolát, amely alatt elmúlik minden fájdalom, és azt érzed, hogy neked is tovább kell adnod a vezérmondatot:

Talán igen, talán nem. Mi van, ha igen?!

Itt átjár a csendnek a teremtő ereje, egy közös érzés, akár a szél, amely hurrikánt teremt; érzed, hogy jó helyen vagy; hogy igenis működik; hogy az érzések, ha fájnak is, átformálódnak; hogy mi van, ha nem?!

Az Összehangolva Alapítvány teremt és alkot, gyógyít és átölel!

Mindegy, hogy fiatal vagy öreg vagy, a rákon túl, vagy még küzdesz a rák démonával, elhiszed, hogy van alternatíva, mindig van új út.

Zsuzsa hatalmas belső erőt ad neked, amitől azt érzed, hogy oly hosszú idő után már nem vagy egyedül; a harc, amely rémisztő, már nem csak a te harcod; a mélység, amely fölött egyensúlyozol, már nem húz le. A HIT már ott van a kezedben, a szívedben, az elmédben, akár egy lámpás, hiszen mindnyájan isteni lények vagyunk, és fényünk összehangolása teremti meg az erőt és az utat, ahogy azt a hangot is, amely a lelkedben rezonál.

Zsuzsa az, aki szintén megküzdött a betegség démonával, és aki úgy formálja a közösséget - miközben a közösség is formálja Őt -, hogy közben teremt, és amit teremt, az úgy árasztja el a lelkedet és az elmédet, mint valami fénylő zuhatag, hogy az életet akard.

Mi, akik ebben a közösségben lehetünk, úgy érezzük, hogy egymással összefonódva, akár egy töviskoszorú tövisei, hol mosolyogva, hol könnyezve a lelkünk megújul; egymáshoz bújva, mint a kiscicák, adunk és teremtünk, hiszünk és nevetünk, táncolunk és fényességet árasztunk, hiszen tudjuk:

Talán igen, talán nem. Mi van, ha igen?!

Serester Orsolya írása, amely a 2024-es Terézanyu pályázatra készült.