Hollywood receptre – a november 6-i betegfórum élményei

Kétévente többnapos tudományos ülésre gyűlnek össze a hazai klinikai onkológia szakemberei. Ez a konferencia a magyar onkológia egyik legrangosabb eseménye. Régi hagyomány, hogy a hivatalos kezdés előtti napon egy egész napos fórumot tartanak daganatos betegeknek, amelyen az onkológia új eredményeit és a legmodernebb kezelési eljárásokat ismertetik meg velük. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a neves szakértők előadásai tiszta és hiteles tájékoztatást adjanak az úgynevezett "csodaszerek" és "csodás eljárások" útvesztőjében.

Idén meghívott előadóként vettem részt a betegfórumon. A megtisztelő felkérésnek eleget téve a daganatos betegeket érintő szorongásról beszéltem, valamint azokról az egyszerű praktikákról és technikákról, amelyekkel könnyen és gyorsan áthangolhatjuk a lelkünket. Bár ez nem mindig egyszerű, és főleg nem mindig gyors folyamat… Mégis, az életben gyakran felbukkanhatnak olyan varázslatos pillanatok, amikor egy új szemlélet révén másképp tekinthetünk önmagunkra. Ezek az apró lehetőségek ott vannak körülöttünk – csak arra van szükség, hogy észrevegyük, megálljunk, és befogadjuk a bennük rejlő szépséget, megtartó erőt.

Ennek bemutatására az előadásomban két „bölcset” is megidéztem.

Az egyiket – a hallgatóság nagy derültségére – Hollywood modern „filozófusaitól.” A Micsoda nő (Pretty Woman) már igazi klasszikus – vajon van még olyan, aki nem látta? Akad, akkor mindjárt fel is írom receptre, és elárulom, miért. Az egyik jelenetben a film főszereplője egy luxuslakosztályban találja magát, olyan helyen, ahová sosem hitte volna, hogy eljut. Amikor pedig felmerül, hogy kitessékelhetik, csak annyit mond:

„De még itt vagyok.”

Bár elsőre talán tréfának tűnhet, ez egy nagyon komoly és fontos mondat.

A daganatos betegséggel küzdők ezernyi nehézséggel, félelemmel és kétséggel szembesülnek. Ezek az érzések sokszor fájdalmasak és megterhelők, mintha egy sötét köd ereszkedne rá mindenre, és eltakarná a lényeget: hogy itt vagyunk.

Igen, itt vagy. Te is, aki ezt most olvasod. Itt vagy mindaz után, amin keresztülmentél – a vizsgálatok, kezelések és kontrollok gyötrelmei után.

Talán voltak pillanatok, amikor azt hitted, hogy nem fogod bírni, és talán olyanok is, amikor azt gondoltad, hogy nem akarod bírni… De itt vagy.

Mindenki, aki végigjárja ezt az utat, elismerést és tiszteletet érdemel, hiszen ez egy óriási munka. A daganatos betegség nem egy diadalittas csúcstámadás; aki ebben részt vesz, érzelmi hegyeket-völgyeket jár be.

De ha itt van, az azt jelenti, hogy bármilyen nehézség jött is, nem hagyta, hogy a kétségbeesés lebénítsa.

Az erőforrás, amelyet a pillanatban találunk, gyakran közelebb van, mint gondolnánk. Szerencsés vagyok, mert ezt korán megtanultam. Első meditációs mesterem tanított rá, ő az, akit másodikként idéztem az előadásomban. Sok mesterem volt, de

ő volt az, akitől a legtöbbet kaptam, akire a legnagyobb szeretettel gondolok – a nagyanyám.

Az én drága, egyszerű nagyanyám, aki mit sem tudott meditációról vagy kacifántos filozófiai fejtegetésekről – talán még magát a szót sem ismerte.

Valamit azonban nagyon jól tudott : meditálni.

Meditálni abban az értelemben, hogy szépen, szelíden, összhangban létezni önmagával és a világgal.

Szóval, a nagymamám időnként egyszerűen csak megállt.

Ez a „megállás” rendkívül fontos, és gyakran nem is olyan könnyű. A feladatok sodrásában, a teendők nyomása alatt néha luxusnak tűnik, amit nem engedhetünk meg magunknak. De a nagymamám időről időre megállt.

Letett mindent, és megérkezett. Jelen volt ott, abban a pillanatban.

Nem a múlton rágódott, nem a következő feladaton járt az esze, hanem teljesen jelen volt abban a pillanatban. Leült az idő és a jelen megszentelt helyén, a kezét az ölébe ejtette, és egy nagyot sóhajtott. Olyan igazit, derűset, békéset, ami átmossa a testet és a lelket, kitisztít, felüdít és felszabadít… Aminek a hatására minden egy kicsit könnyebbé válik.

Ugye, milyen egyszerű? Tudományos vizsgálat még nem készült róla, de a tapasztalat igazolja, hogy működik. És ha valaki nem hiszi, próbálja ki, járjon utána… 😊

Szöveg: Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichiáter

A képen Dr. Prezenszki Zsuzsanna a november 6-i Daganatos Betegek Napja rendezvény előadójaként. A nyitóképen éppen meditálni tanítja a konferencia résztvevőit.