top of page

Hogyan adjunk igazán jó tanácsot

zsuzsannaprezenszki

Néhány hete megcsörrent a telefonom. Amikor felvettem, egy női hang jelentkezett, és a párbeszéd, amely ezt követte – ha nem is szó szerint, de a lényegét tekintve – így zajlott le, ahogy itt leírom. Terapeutaként sok mély, szép és megrázó, talán nem túlzás azt mondani, sorsfordító beszélgetésben volt részem. Mégis, örök kérdés marad számomra, mi lehet két lélek valódi összetalálkozásának titka. Vajon miért érzi úgy valaki, hogy komolyan meghallgatták, őszintén, igazán odafigyeltek rá?

A hívás óta is ezen töröm a fejem, mert egy biztos: tabletták ide, terápiák oda, úgy tűnik, a legnagyobb szükségünk erre van.

-        Halló, doktornő? Kati vagyok, azért keresem, mert tanácsot szeretnék kérni öntől.

-        Üdvözlöm, Kati! Megmondaná, hogy pontosan kivel beszélek? Az segítene, mert sem a keresztneve, sem a hangja alapján nem sikerült beazonosítanom.

-        Nem csoda, hiszen már vagy 15 éve, hogy utoljára beszéltünk. Emlékszik? Még azokban az években jártam önhöz, amikor Tatán dolgozott, a kastélyban. Nagyon sokat segített akkor. A gyógyszer is hatásos volt, amit írt, és a beszélgetések is kifejezetten jót tettek nekem. Rengeteget jelentett a figyelme, és az, hogy igazán őszinte lehettem önhöz. Még azt is elmondhattam, hogy sokáig nem mertem beszedni a tablettákat, annyira féltem tőlük. Aztán mégis rászántam magam, és tényleg kihúztak a bajból. Így már biztosan emlékszik…

-        Kedves Kati, nagyon megtisztel a bizalma, most is, és visszamenőleg is. Nagyon szerettem a tatai osztályt, ott indult a szakmai pályám. Egészen különleges hely volt, a kórházi osztállyá átalakított Esterházy kastély. Főúri laknak persze csodaszép volt, de pszichiátriának, 20 ágyas kórtermekkel! Jól feladta mindannyiunknak a leckét, de igen, én is úgy vélem, valóban sikerült magas színvonalú ellátást biztosítanunk. Nagyon jó volt a csapat, főorvos úr, a kollégák, orvosok, nővérek, mind… Rengeteg kedves emlék köt oda, a sikerekre is büszkén emlékszem. Szívesen segítek, ha így, telefonban, ennyi idő után tudok, de mondana pár szót magáról, mert sajnos továbbra sem tudom, hova tenni önt…

-        Doktornő drága, nagyon meghatnak a szavai, megmondom őszintén, pont erre számítottam. Nagyon örülök, hogy így emlékszik mindenre! Mondtam is a páromnak, hogy felhívom a doktornőt, akármennyi idő telt is el, mert biztos vagyok benne, hogy tudja, ki vagyok! Akkor is nagyon bíztam önben, és most is ugyanezzel a bizalommal keresem. És azt kell mondanom, eddig nem is csalódtam! Pont úgy indul most is a beszélgetés, ahogy elképzeltem!

-        Azt elmondaná, hogy akkor mi volt az, amivel hozzám fordult? Hátha valamit segít – ennyi év távlatából – azonosítanom, hogy kivel is beszélek pontosan. Sokféle embert kezeltem, depresszióval, pánikzavarral…

-        Hogy még a problémámra is megmaradt az emlékezetében! Mindig is tudtam, hogy ön nagyon lelkiismeretes orvos, de hogy még a pánikrohamokat is fel tudta idézni! Csak suttogva mondom, nagyon halkan, hogy még én magam se halljam meg: remélem, nem azért emlékszik ilyen jól, mert az agyára mentem a folytonos nyavalygásommal! De akkor is pont ilyen türelmes volt! Szóval igen, így van, ahogy mondja, doktornő, a pánikbetegség miatt hívom. Miután elment tőlünk, és Budapestre került, azon a híres helyen… mert voltam ám ott! Igaz, nem önnél, de jártam az Intézetben! Hát őszintén: kérdezze meg a páromat, ha nekem nem hiszi el, megkönnyeztem, hogy milyen helyre került! Négyágyas kórtermek, elszigetelt, lélektelen, szürke, sivár falak! Csupa hideg, rideg üveg mindenütt! Nekem mondhatják, hogy ilyen-olyan modern tervek alapján készült, meg hogy akkor adták át vadonatújan. Őszintén megsajnáltam, és tudtam, hogy a doktornő ott nem érezheti jól magát. Hol van ez attól, mint annak idején nálunk, Tatán! Emlékszik, hogy azokban a csodás, nagy kórtermekben milyen hangulatosak voltak az esti vizitek? Mint egy osztálykirándulás! Hát a kaja nem volt valami fényes, de 20 emberrel egy szobában azt is mindig meg lehetett oldani. A végére csak sikerült elosztani egymás között úgy, hogy mindenki jól járt. Egyedül akkor volt baj, amikor a tejérzékeny Erzsikének a mákosgubától kiütései lettek. Szegény, olyan jóízűen ette, nem volt szívünk nemet mondani neki! Azt hitték, gyógyszerallergia, és mindenféle vizsgálatokra küldözgették, mire be mertük vallani, hogy mi történt. Emlékszem, rettentő dühös volt a doktornő. Milyen megható, milyen kedves emlékek ezek így, sok-sok év után! De nem is a tatai pszichiátria konyhájáról akartam beszélni, hanem az a helyzet, hogy mióta két éve visszajött a pánikbetegségem – ahogy a doktornő azt kitalálta, hiába, ez az igazi tudás – szóval azóta újra szedem a gyógyszereket, Gaudintist és Timeolant. De mivel egy ideje ismét jól vagyok, azt gondoltam, hogy az egyiket most már abbahagynám. Azt akartam megkérdezni, hogy a doktornő szerint a kettő közül melyikkel lehetne először leállni?

-        Érdemes ezt végiggondolni. Beszéljen még erről a jelenlegi kezelőorvosával. Lehet, hogy pont azért van jól, mert mindkét szert szedi. Ha valamelyiket elhagyja, lehet, hogy ez a jó állapot felborul.

-        Nagyon örülök, hogy a doktornő is egyetért vele, hogy valamelyik elhagyható. Megmondom őszintén, én már el is határoztam, hogy a Gaudintist abbahagyom.

-        A két hatóanyag közül a pánikrohamok megelőzésében a Gaudintis hatása a fontosabb! Ha már valamelyiket elhagyja, érdemesebb lenne a Timeolannal kezdeni, mert annak kisebb szerepe. Igazából csak egy tüneti szer. Nem tudja megakadályozni a pánikrohamok kialakulását, csak a megjelenő szorongást blokkolja. Ha azt abbahagyta, és nincs semmi gond, akkor lenne érdemes visszatérni arra, hogy a Gaudintist elhagyja.

-        Igen, én is a Gaudintisre gondoltam, hogy azt elhagyom, köszönöm, doktornő! Nem győzöm hangsúlyozni, milyen jól esik, hogy megért, most is, mint régen! Ez a beszélgetés ismét nagyon sokat jelentett! Akkor, ahogy ön is egyetértett vele, a Gaudintist abbahagyom, a másikat még szedem egy darabig. Nagyon köszönöm a segítségét, a biztatást, a megerősítést! Ha tanácsra lesz szükségem, csak önt fogom hívni újra!

 

Szöveg: Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichiáter Kép: Freepik

139 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

コメント


bottom of page