Hiszti tanfolyam készül

Tényleg meg kellene csinálnod azt a hiszti tanfolyamot! – A Manó vihog itt megint a bal vállamon. Csak úgy csilingelnek a zöld sipkája csengettyűi, ahogy rázza a nevetés.

Mikor a daganatos betegeidet hallgatom, folyamatosan ez jár a fejemben. Erre kellene megtanítani őket. Hisztizni. Ez lenne a legfontosabb.

Manó, őszintén rajongok a zseniális ötleteidért, de – már megbocsáss – ez nagy hülyeség. Miért akarna valaki megtanulni hisztizni?! Meg egyébként is, azt mindenki tud! Ez az egyik legkönnyebb dolog a világon. Ha magamból indulok ki…

Na látod, ez a baj, ne magadból indulj ki. Itt van például ez a bájos, okos és kedves hölgy, akivel legutóbb beszéltél. Annyi mindenhez ért. Matematika, biofizika, kutatások, cikkek… de az igazi hisztiről fogalma sincs.

Igazi hiszti?! Ezt hogy érted?

Hát nem hallottad, amikor mesélte? Hosszan sorolta, hogy milyen jó dolga van, szép otthona, kedves férje, helyes gyerekei, jó munkája. Barátai, autója, kertje… és milyen szomorú volt közben a szeme! Az egész lényéről lerítt, hogy – bár úgy tűnik, mindene megvan – valami mégis rettenetesen hiányzik neki.

Kittiről beszélsz? Igen, ő túl van már a betegség rémén, és túl a kezelések gyötrelmein is. Az eredményei jók, az orvosok dicsérik, biztatják – mert bizony ilyen orvosok is vannak. De Kitti valahogy mégsem találja a helyét. Bár elmondja – szinte kötelességszerűen – sorolja újra és újra, hogy mennyi oka lenne az örömre, önmagához valahogy nem talált vissza. De hogy jön ide az “igazi hiszti”?

Hát amikor azt mondta: „Nem tudom, mi a baj velem. Igazából minden rendben van, de valami mégsem jó. Ráadásul azt sem tudom megmondani, hogy mi. Örülnöm kellene, boldognak lennem, és tessék. Biztos, csak jó dolgomban hisztizek.” Érted már? Ez nem az a hiszti, amiről én beszélek!

Igen, Kitti nagyon szigorú önmagával. Mintha haragudna magára amiatt, amit érez, amit megél. Mintha azt gondolná, hogy szégyen, vagy bűn a tekintetében bujkáló fájdalom. Pedig nehéz dolgokon ment keresztül. Azok után, ami történt – betegség, gyötrő vizsgálatok, megterhelő kezelések – persze hogy átalakult az egész szervezete teherbírása. Mást bír a teste is, a lelke is, ez természetes.

Épp ez az. Ő egészen másról gondolja azt, hogy “természetes”.

Igen, ő a feladataira gondol. Úgy véli, hogy az lenne a természetes, hogy ugyanúgy megcsinál mindent, mint régen. Akkor is, ha az egész lénye tiltakozik ellene.

Bizony, így van. Emlékszel, szó szerint azt mondta: „A gyereknek el kell jutnia az iskolába, a családot el kell látni… A munka sem vár, a főnököt nem érdekli, hogy fáradt vagyok. De hát mindenki így él. Hogy lehetne másképp? Ez így természetes.” Érted már, mi a baj?

Mindenhol helytáll, mindenre figyel, csak épp önmagára nem. Aztán mire mindent elrendez, mire mindenkit rendben kiszolgál, pont arra nem marad energiája, ami a legfontosabb: önmagára. Kimerülten, fáradtan pedig nem lehet örülni. Megvan mindene, de valahogy hiányzik az önmagával való kapcsolata. Nem látja, hogy hol van az a pont, amikor nemet kell mondania. Ó, hát erre gondoltál, Manó? Kiállni magunkért, nemet mondani? Azért ismerd el, Manó, ez nem olyan egyszerű. Félünk, hogy baj lesz belőle…

Persze, félünk, hogy majd azt mondják, hisztisek vagyunk! Na látod! Hát ezért kell a tanfolyam! Megtanulni rendesen hisztizni, félelem nélkül, úgy szívből, igazán! Rúgkapálni, tiltakozni, visítani, ha kell, hogy elég! Szép, kerek, jól formált nemeket mondani. Elhúzni jól a végét, így, ahogy mondom: neeeeeeem! Vagy csak lazán, hetykén odavetni: na nem, biztos, hogy nem…

Ez tetszik! Mekkora móka lesz! „Kimerülés”: NEM! “Önfeláldozás”: NEM! “De hát bírnom kell”: NEM!

Elmegyünk valahová a Mátrába, ez az, amit annyira szeretsz, ugye? Megkeressük a legzöldebb dombot, és felmászunk a tetejére. Onnan gurulunk le a tisztásra, és addig kiabáljuk, hogy NEM, amíg mindenki biztosan megtanulja. Nevetünk, kiabálunk, kikiabálunk magunkból mindent, mindent, ami fáj, mindent, ami gátol, mindent, ami gúzsbaköt!

És utána mi lesz?

Semmi.

Semmi?!?!?!

Igen, tudod, ez a legviccesebb az egészben. Semmi nem lesz. Nem szakad rád az ég, nem tartóztatnak le, nem állítják ki rólad a világ legrosszabb embere címet. Egyszerűen csak jól érzed utána magad. Onnantól, amikor csak kell, nevetsz, és dobálod a nemeket, vég nélkül.

Azt hiszem, most az egyszer tévedsz, Manó. Tévedsz, ha azt mondod, semmi nem történik. Igenis történik valami nagyon fontos és nagyon klassz dolog: elkezdjük jól érezni magunkat. Úgy igazán. Ez nem semmi! Sőt, mindenki körülöttünk, a családunk, a gyerekeink is jobban érzik majd magukat. Hogy lehetne máshogy? Az ő jól-létük is a miénktől függ! Egy egészséges anya (vagy apa, meg nagymama, meg gyerek, meg barát… meg sorolhatnánk…) mindennél fontosabb. Fontosabb a munkahelyi teljesítménynél, fontosabb a feladatoknál, mindennél…!

Szóval, elkezded szervezni a csoportot…?

Ott leszel, Manó?

Hogy ott-e? Olyan nemeket te még nem hallottál, ahogy az én kacagásomat elkapja, és messzire repíti majd a szél. Hogy meghallja mindenki…!

Szöveg: Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichiáter