.png)
A Nyírő-OPAI ambulanciáján ülünk – havonta összejáró gyógyult és gyógyuló betegek lelkes csapata. Néhány perc sem telik bele, és ott dübörög közöttünk a kimondatlan kérdés: rendjén van az, hogy a betegség egyenlő a kiszolgáltatottsággal? Tehetünk az ellen, hogy egy néhány perces vizit után, tele félelemmel, kétséggel, néhány foghegyről odavetett válasszal kullogunk ki az orvostól?
A kérdéseket a novemberi, rendhagyó Simonton-klubunkon vetített film kavarja fel. Egy kis technikai trükkel mozivá varázsoltuk a csoportszobát: a Barkochba című felolvasószínházi előadás filmváltozatát nézzük.
A történet arról szól, hogy egy vidéki körorvos feleségénél emlőrákot diagnosztizálnak. A tény, hogy a férje is doktor, a fiatal tanárnőt nem menti meg attól a rideg valóságtól, ami a mai betegellátását jellemzi. Bekerül a gépezetbe: információhiány, várakozás, lepattintó telefonok… De mint minden jó mesében, a történet itt is váratlanul jóra fordul: ugyanis az ijedt, de talpraesett asszony egy hirtelen ötlettel hangnemet vált.
Barkochbázni hívja a merev, túlterhelt, lekezelő professzort, és miközben a játékban rákérdez a betegsége és kezelése részleteire, előcsalogatja az orvosból az embert.
A film után beszédes a csend. Nehezen találjuk a szavakat, sokfajta érzelmet, sok fájó emléket szakítottak fel a lepörgő jelenetek, az elhangzott párbeszédek. Ráismerünk a megalázó helyzetekre. Az idegőrlő várakozás jelentette, szinte uralhatatlan félelemre. A pökhendi professzor kioktató mondataira.
Aztán az egymás után megszólalóktól hallunk néhány érdekes esetet egy-két határozott szóval kivívott tiszteletről, kevés változtatással kedvessé varázsolt orvosról, nővérről.
Van azért szkeptikus hang is. Talán túl szép a mesénk.
El lehet hinni azt, hogy nem csak a vásznon, de a valóságban is, betegként is, fordíthatok a kiszolgáltatott helyzeten? Rákérdezhetek az orvosnál a felmerülő kérdéseimre, a leleten kapott idegen jelek, számok értelmére? Rákérdezhetek a félelmeimre? Jogom van hozzá, hogy tudjam, hogy az életem talán legnagyobb kihívásában számíthatok a támogatására, a szakmai tudására? Rákérdezhetek az emberségére?! Módomban áll tudni, hogy ott lesz mellettem, támogat és biztat, hogy nem csak egy tétel vagyok a betegkartonok adatai között?
A kezelés csak a betegséget érinti. A gyógyulás az egész ember ügye. A gyógyítás nem vezethető le pusztán abból a tudáshalmazból, ami hatóanyag-milligrammokat számol, mellékhatásokat követ, vizsgálatokat ütemez.
A gyógyító megért, odafordul. A szemedbe néz, követ – veled van.
Tudom, nagyon nehéz ma a betegellátásban dolgozók helyzete. Én is érzem a saját bőrömön a túlterheltség, a folyamatos időhiány, az értelmetlenre duzzasztott adminisztráció terheit. Azt is elhiszem, hogy hosszútávon ez még a legelkötelezettebb, legtisztább szándékot is képes felőrölni.
Alapvető emberi gesztusokról beszélek, egyszerű emberi együttérzésben gondolkodom - olyan sokat kérek? Az orvos–nővér munkáját támogató rendszer kialakításra vágyom - ezzel olyan érthetetlent, lehetetlent akarok?
…rákérdezhetek?!
A Barkochba című, orvos-beteg kommunikációról szóló kisfilm szövegét Sári Edina barátom írta, én szakértőként vettem részt benne. A szövegkönyv megfilmesítését az Edina által életre hívott Nézőpontváltó Egyesület szervezte és támogatta. Ha többet szeretnél tudni róla, kattints a lenti linkre, ahol akár a film alapjául szolgáló könyvet is beszerezheted:
A film legközelebbi vetítése december 13.-án, Szegeden lesz. További információk: Aktualitások menüpontban.
Comments